ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14 | Második helyen végeztünk a Mihalovce tornán

Közzétéve: 2026-04-07

Cimkék:  U 14

Ahogyan véget ért a magyar bajnokság U14-es korosztályunk számára, úgy vette kezdetét nemsokára egy baráti rendezésű torna. Április 3. és 5. között Nagymihályba utaztak, ahol egy újabb baráti, hatcsapatos tornán vettek részt, amelyen összesítettben második helyen zártak.

A Mihalovce tornán játszott mérkőzésekről a vezetőedző, Dorogi Máté nyilatkozott:

A hétvégen egy három napos tornán vettünk részt, hat csapat volt jelen.
A hazai csapat a Michalovce mellett jelen volt még a Turnov, Ceska Trebova, Hummené, Minsk és a Debrecen.

Az első két nap csoportmeccsek zajlottak. Egy mérkőzés 2x20 percből állt, ezek a körmérkőzések döntötték el, hogy melyik csapat, hol végez a tabellán. Pénteken 2, szombaton 3, vasárnap megint 2 meccset játszottunk. A torna folyamán mindenki játszott mindenkivel.

A Turnov csapatával kezdtünk. Jól indítottuk a meccset, így 3:0 előnyre tettünk szert. Viszont a második harmadban mutatott játékkal nem voltam elégedett, de sikerült végül 5:2-es győzelmet aratnunk. Pénteki második megmérettetésünk a Ceska Trebova csapata ellen volt. Ez a mérkőzés már egy fokkal jobb volt, de még mindig nem voltam elégedett, mert tudom, hogy sokkal többet tudunk ennél, de 4:0-ra tudtunk diadalmaskodni!

Második nap a Hummené csapatával folytattuk a meccsek sorozatát. Az előző napi eredmények alapján egy nehezebb mérkőzésre számítottam. Sok helyzetünk volt, de nem tudtuk ezeket kihasználni és ez fájó pont volt, mert ezzel szenvedünk nagyon sokat. 3:0-ás vezetésnél a kapust lehozta az ellenfél csapata, a meccs vége elött 3 perccel így üres kapura tudtunk támadni, hisz hiába voltak eggyel többen az ellenfélből, végig nyomás alá tudtuk helyezni őket, de üres kapura is mellé, felé vagy blokkot lőttünk. Az eredmény így nem változott. A hazai Michalovce ellen folytattuk ezt követően a sorozatot. Srácok figyelmét is felhívtam, hogy az egyik legnehezebb meccs következik. Szerencsére meg is értették és 3:0 előnnyel zártuk az első harmadot. Megkértem a szünetben a fiúkat, hogy ugyanezzel a mentalitással folytassák tovább és ne vegyenek vissza a tempóból. A 2. harmad felétől kicsit kezdett eldurvulni a mérkőzés, sokszor a bírók nem fújtak, mikor kellett volna és ezáltal a játékunk is kezdett frusztrálttá válni. Időt kértem és megkértem a srácokat, hogy csakis a játékra fókuszáljanak, semmi ne zökkentse ki őket. Meg is lett az eredménye, így 7:0 sikerrel sikerült zárnunk ezt a mérkőzést!

A szombati nap utolsó meccse a Minsk csapata ellen volt. Az eredmények alapján ők voltak a kakukktojások, mert mindenkitől nagy arányú vereséget szenvedtek.
Meccs elött elmondtam, hogy ne nézzük le őket, próbáljunk összejátszani és a mi játékunkat rájuk erőltetni. Az első cserében sikerült is, hiszen 10 másodperc telt el a meccsből és máris gólt szereztünk. A játékunk eddig tetszett, utána az egyéni hokié volt a főszerep, sok hibát követtünk el. Teljesen eltért a játékunk, mint amire megkértem őket. Meg kellett nagyon szenvednünk a győzelemért, de 5:2-re nyerni tudtunk! 
A csoportot igy veretlenül zártuk az első helyen!

Vasárnap már a helyosztók, bronzmeccs es a döntőé volt a főszerep.

Az első két helyezett egyből elődöntőbe került, míg a 3. és a 6. helyezett, a 4. és 5. helyezett egymással játszott egy meccset, az elődöntőbe kerülésért.
3. helyezett Turnov, a 6. helyezett Minskkel mérkőzött meg, míg a 4. Michalove az 5. Ceska Trebovával. Turnov és a Michalovce vette győzelemmel az akadályt. Minsk és a Ceska Trebova így az 5. helyért lépett jégre, amit a Ceska Trebova nyert meg.

Az elődöntő egyik ága a Hummené és a Turnov csapata között dőlt el, amit a Turnov csapata nyert meg. Mi a Michalovce csapatát kaptuk meg, amitől picit féltem, hogy a gyerekek fejben, hogy veszik az akadályt az előző napi 7:0 győzelemmel.

Ez a mérkőzés már teljesen máshogy alakult. Oda vissza hoki volt, helyzetek itt is, ott is, de a Michalovce szerezte meg a vezetést a második harmad eléjén. A sorokba bele kellett nyúlnom, így sikerült kiegyenlítenünk, de a rendes játékidőben az eredmény már nem változott.
3 perc hosszabbítás következett 3-3 ellen. Mivel a rendes játékidőt emberhátrányban fejeztük be, így átcsúszott a hátrány a hosszabbításba is, 4:3 ellen védekeztünk és nem történt változás. Maradtak a büntetőlövések, amivel nagy izgalmak közt sikerült behúznunk, így a döntőbe kerültünk!

A döntő meccs előtt volt a bronzmérkőzes, amibe sikerült belenéznem- Egy nagyon gólzáporos meccsen sikerült nyerni a Michalovcének a Hummené ellen, így övéké lett a bronz.

A döntőt a Turnov csapatával játszottuk, tényleg igazán pörgős meccs volt, bármelyik oldalra eldőlhetett volna a mérkőzés. Sikerült megszereznünk a vezetést a meccs vége elött 8 perccel, megkértem a srácokat, hogy maradjunk fókuszban, de sajnos a vezető gólunk után nem sokkal kiegyenlítettek. Utána is nagyon sok helyzetünk volt, de nem sikerült gólra váltanunk ezeket. A rendes játékidő így 1:1 maradt. Újabb hosszabbítás következett, ahol a korongot nem nagyon birtokoltuk és egy elugrásból 1-1 elleni párharcban megvertek minket és sikerült belőniük a ziccert, igy sajnos a legrosszabbkor tört meg a veretlenségi széria.

Nagyon büszke vagyok a srácokra, voltak hullámvölgyek a tornán, de elégedett vagyok velük! Két kapusunkat szeretném kiemelni, hisz remek teljesítményt nyújtottak a 3 nap alatt!

Örülök, hogy a bajnokság után részt tudtunk venni egy nemzetközi tornán. Egy remek hangulatú rendezvény volt, tele élményekkel, tökéletes körülményekkel!
Köszönjük szépen a szülőknek is, akik elkísértek minket!

Edző: Dorogi Máté 

2026. április 3-5.
Mihalovce torna