ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14 | Ez most nem jött össze

Közzétéve: 2025-11-17

Cimkék:  U 14

Akárcsak szombaton, úgy vasárnap is hazai pályán játszott a DHK U14-es csapata. A vendégek ezúttal a Kárpáti Farkasok voltak, akik ellen sajnos nem jött össze a bravúr. A bajnokságban pedig most egy hét kihagyás következik a kölykök számára, ugyanis csütörtökön indulnak Erdélybe, KML tornára, így legközelebb november 29-én folytatódik számukra a középszakasz, a HKB Knights ellen.

A Farkasok ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, György József nyilatkozott:
"A mai mérkőzésen is a forgatókönyv hasonló volt, mint a tegnap, csak most az első harmadban túl nagy előnyt adtunk az ellenfélnek, pedig nekünk volt az első lehetőség, hogy egy kettős előnyben akár megszerezzük a vezetést, de ehelyett gólt kaptunk egy könnyen elvesztett korongból a saját zónánkban. A 17 percben 30 másodperc alatt 4-4 elleni játékban kétszer is betaláltak, ami utólag kiderült, hogy a mérkőzésbe került. A második harmadtól sikerült váltanunk és nagyon szépen beleálltunk a játékba, de az ellenfél kapusa nagyon magabiztos volt és persze mi is naggyá tettük őt. A harmadik játékrészben tudtunk a legnagyobb nyomást rájuk rakni, végig mi voltunk, akik folyamatosan egyre másra dolgoztuk ki a helyzeteinket, de a góllövés az megint elmaradt, pedig talán egyik legjobb játékrész volt az elmúlt időszakban, amit láttam tőlük. Az eredmény ellenére, most elégedettebb vagyok, mint a tegnapi győztes mérkőzés után, mert sokkal több jégkorongra utaló jelek voltak a mai játékunkban, mentek a passzok, jól küzdöttünk 40 percen át, próbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, két harmadot minden mutatóban megnyertünk, de ezúttal nem sikerült pontot szerezni. A tanulság, hogy jobban kell kezdeni, nem elég a mérkőzés második felétől ébredni és megérteni, hogy dolgozni kell a győzelemért, nem kapunk semmit ingyen. Még mindig van egy pár húzó játékos, aki nem képes megérteni, hogy neki többet kell tenni, azért, hogy ezáltal ő fejlődjön, illetve a csapat is eredményesebb lesz."

A DHK pontszerzői: Molnár Boldizsár (1G) és Rózsa Ádám (1G)

2025. november 16., Debreceni Jégcsarnok
U14 középszakasz
DHK – Kárpáti Farkasok, 2-3 (0:3, 1:0, 1:0)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»