ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14 | Nem úgy kezdtük a középszakaszt, ahogyan szerettük volna

Közzétéve: 2024-01-30

Cimkék:  U 14

Elkezdődött a középszakasz, U14-es csapatunk első állomása pedig Algyőre vezetett, ahol a Goodwill Pharma Szeged fogadott bennünket.

Sajnos ez a mérkőzés most egyáltalán nem nekünk kedvezett, hiszen nem sikerült gólt lőni játékosainknak. Viszont ezekre alapozva kell kiemelezni a hibákat és tovább fejlődni, hogy a többi mérkőzésen sokkal jobbak legyünk.

A Szeged ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, György István nyilatkozott:

"Nem történt semmi, csak a megszokott dolgok, azzal a különbséggel, hogy most nem sikerült gólt lőnünk. Ez volt az első mérkőzésünk a szezonban, ahol gólképtelenek maradtunk, és igazából az volt az érzésem, hogy ha húsvétig játszunk sem fog sikerülni. Hiányzott az átütőerő, helyenként a helyünket kerestük a pályán, illetve, ha sikerült a támadó zónába érni, az utolsó mozzanatoknál rendre hiba csúszott. Nem érdemeltünk többet ezen a napon, a Szeged megérdemelten nyert.”

2024. január 28., Algyői Jégcsarnok
U14 415 magyar bajnokság
Goodwill Pharma Szeged - DHK, 5:0 (1:0, 1:0, 3:0)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»