ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14 | Elfáradtunk az utolsó kvalifikációs mérkőzésre

Közzétéve: 2023-10-30

Cimkék:  U 14

Az utolsó kvalifikációs mérkőzést az OHA ellen játszottuk, szombat délután.

Az FTC elleni összecsapást követően nem tett jót játékosainknak a szünet, hiszen érezhetően fáradtabbak voltak. Ennek ellenére számos helyzetet sikerült kialakítani az OHA csapatával szemben, de pontot szereznünk ezúttal nem sikerült. Jövő héttől pedig kezdetét veszi U14-es csapatunk számára is az alapszakasz.

Az OHA ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, György István nyilatkozott:

"Ez a találkozó már nem sikerült olyan jól, mint az előző. Érződött, hogy elég sok szünet volt a két találkozó között és ez nem tett jót nekünk. Lassúak voltunk, a korongot sem tudtuk igazán megtartani, de így is sikerült kidolgozni elég sok helyzetet, de sajnos betalálni nem tudtunk. Mindezek ellenére a szívünk a helyén volt, de a lábak sajnos feladták így ennyire futotta.”

2023. október 28., Debreceni Jégcsarnok
U14 kvalifikáció
DHK – OHA 0:6 (0:2, 0:4)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»