ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14 | Kemény vereség az első kvalifikációs mérkőzésen

Közzétéve: 2023-10-11

Cimkék:  U 14

Az U14-es csapatunk egy hónappal ezelőtt lépett jégre felkészülési mérkőzésen, azonban most már kezdetét veszi a magyar bajnokság is.

Szombaton a Tüskesátorban léptek jégre a kölykök, akik két kvalifikációs mérkőzést játszottak le. Elsőnek a MAC csapata fogadott bennünket, akik hatalmas fölénnyel győzedelmeskedtek.

A MAC ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, György István nyilatkozott:

"Bíztam benne, hogy a két felkészülési találkozót követően egy hónap közös munkával sikerül olyan küzdő mentalitással jégre lépnünk, ami elindíthat bennünket egy jó irányba, de sajnos ezen a találkozón ez nem történt meg. Ellenfelünk messze jobb volt a mi csapatunknál, ehhez kétség sem fér, viszont az, hogy a küzdő szellemünk nem tud emelkedni, azzal viszont nagyon nagy bajom van. Be kell látnunk, nem állunk készen azokon a találkozókon, ahol versenyezni kell a nálunk jobbakkal, ott nem tudunk helyt állni egyelőre, túl nagy a különbség.”

DHK pontszerzői: Teschmayer Ákos (1G), Gyarmati Milán (1G), Bazsek Benő (1A) és Fodor Péter (1A).

2023. október 07., Tüskesátor
U14 kvalifikáció
DHK - MAC 2:16 (1:5, 11:1)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el »