ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14B | Nagy verést osztottunk ki

Közzétéve: 2023-03-16

Cimkék:  U 14

Újabb helyosztó meccset játszott szombaton délben a mieink U 14-es B-csapata, az ellenfelünk ezúttal a Lehel HC volt. A debreceni együttes az alapszakaszban nem remekelt, a helyosztó mérkőzéseiket viszont nyerték, így joggal reménykedtünk a hasonló folytatásban.

A debreceni kaput Molnár Bence védte. A nyitó harmadot a mieink határozott fölénye és a sok hazai gólszerzési kísérlet (15-6) jellemezte. Az első gólunkat 03.07-nél Varga szerezte, aztán némi gólszünet állt be. A jászberényiek megpróbáltak feljebb zárkózni, sikertelenül. A harmad félideje táján előbb szimpla, majd dupla fórba kerültünk, Juhász pedig értékesítette a kettős előnyt. A periódus legvégén nem figyeltünk oda eléggé, ezt Vizi használta ki.

A 2. játékrészben folytatódott a hazai fölény, a debreceni legénység egymás után lőtte a  gólokat. 22.41-nél Molnár Kristóf nyitotta meg a debreceni gólok sorát. Ezután gyorsan egymás után Tallódi és Gulyás volt eredményes, majd emberhátrányba kerültek a mieink, de abból is mi jöttünk ki jobban, Molnár Kristóf ismételt. A harmad vége felé újabb két debreceni hátrányt védekeztünk ki, majd 38.09-nél Szász emberhátrányban megszerezte a srácok hetedik találatát.

Két perc sem telt el a 3. etapból, amikor Kelemen révén belőttük a nyolcadikat, majd alig több, mint két perc múltán Tallódi már a 9. találatot helyezte a vendégek hálójába. Az 50. percben Vízi révén az ellenfélnek  sikerült egy kicsit kozmetikázni az eredményt, de ez egy percre sem rontotta el a srácok hangulatát.

Magabiztos, nagy gólkülönbségű győzelmet arattak a mieink ezen a találkozón. A mieink végig nagy fölényben hokiztak és jól használták ki az adódó lehetőségeket. Kapusunk, Molnár Bence az ellenfél 31 kísérletéből 29-et hárított, 93, 55 %-os hatékonysággal védett.

Debreceni részről Borbát Norbert vezetőedző kommentálta a történteket:

„Jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan sikerült megszerezni a vezetést, ami adott egy plusz lendületet. A mérkőzés során sok helyzetet alakítottunk ki, amit jó százalékban tudtunk kihasználni, a góljaink nagy részét egyéni megvillanások után szereztük. A befektetett munkával elégedett vagyok, az összjáték tekintetében van hiányérzetem; szeretném, ha a többször keresnénk és mozgatnánk a korongot egymás között. A védekező zónában történő helyezkedés terén még lépnünk kell előre, hogy ne alakuljanak ki káoszos szituációk a kapunk előtt!”

2023. március 11. 11.55 Debreceni Jégcsarnok
U14
Debreceni HK B – Lehel HC 9-2 (2-1, 5-0, 2-1)
Góllövők
: Molnár K.(2), Tallódi(2), Varga, Juhász, Kelemen, Szász és Gulyás illetve Vízi(2)

 =Müller Károly=