ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14A | Jobban is zárhattunk volna

Közzétéve: 2023-01-31

Cimkék:  U 14

U14-es csapatunk szombaton délután a MAC A2-es együttesével vívott bajnoki mérkőzést. A találkozón két hasonló felkészültségű alakulat csapott össze, ezért szoros csatára, nagy küzdelemre volt kilátás.

Kuti Tamás kezdett a mieink kapujában. Az 1. harmad kiegyenlített játékot hozott, a mindkét kapu gyakran forgott veszélyben. A 2. percben a mieinktől Csonka került a büntetőpadra, a védelmünk azonban hárította az ellenfél próbálkozásait. A periódus utolsó perében Feicht megszerezte csapatának a vezetést, döntetlen állással fordultunk az első szünetre.

A 2. játékrész elején Gyarmati értékesítette Nábrádi átadását, a 27. percben azonban Carlson góljával, majd Kiss találatával elhúzott kissé a vendégcsapat. A 37. percben egymás után kétszer is emberfórhoz jutottunk, a kecsegtető lehetőségeket azonban nem sikerült kihasználni, maradt a MAC vezetése, pedig a kapura lövések terén 20-9 arányban mi bizonyultunk jobbnak.

17.36-nál Gyarmati révén feljebb zárkóztunk, de a fordítás sajnos, nem sikerült. Az 58. percben Borbát Norbert időt kért lehozta a kapusunkat is, de így sem tudtunk pontot menteni; Carlson üres kapus találatával nyert a MAC.

A játékidő java részében kiegyenlített mezőnyhoki zajlott a jégen. A 2. játékrészben nagy nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, de a fordítás nem sikerült, elsősorban a a minőségi lövések hiánya miatt. Lövésszámra nézve megvoltunk (37-28 ide), de jóval hatékonyabban kellett volna dolgozni a kapu előterében.

Borbát Norbert vezetőedző így beszélt a mérkőzésről:

„Több mint 3 hete játszottuk az utolsó mérkőzésünket, az összecsapás bizonyos időszakaiban hiányoltam a magasabb energiaszintet a csapattól. Voltak periódusok, amikor pörögtünk és nyomás alá tudtuk helyezni őket, de amint egy kicsivel több időt és helyet hagytunk nekik, máris ott voltak a mi harmadunkban. Nagyon jól játszott az ellenfél korong nélkül, igyekeztek minél jobban leszűkíteni a területeket, amikor nálunk volt a korong és nem mindig tudtuk jól lereagálni ezeket a helyzeteket. Több, mint tíz száz százalékos helyzetünk volt, amelyeket nem sikerült kihasználni, ezzel küzdünk már a szezon eleje óta. Vannak meccsek amikor jó számban tudjuk a helyzeteinket értékesíteni, koncentráltak vagyunk a befejezéseknél, viszont amikor ezek nem mennek be, mindig megnehezítjük a saját dolgunkat.” 

2023. január 28. 12.15 Debreceni Jégcsarnok
U14 340
Debreceni HK – MAC Budapest A2 2-4 (0-1, 1-2, 1-1)
Gólszerzők
: Gyarmati (2), illetve Carlson (2), Feicht és Kiss,

 =Müller Károly=