ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14A | Végig hullámzó teljesítményt nyújtottunk

Közzétéve: 2022-12-09

Cimkék:  U 14

Szerdán délután az U 14-es csapatunk a II. csoport veretlen listavezetője, az FTC-Telekom ellen készülődött. Szombaton a srácok szép győzelmet arattak a Kárpáti Farkasokkal szemben, érthető, hogy a szurkolók ezúttal is biztak a jó teljesítményben.
A debreceni kaput ezúttal Kuti Tamás védte. Az 1. harmad közepes iramot és részünkről eléggé hullámzó játékot hozott, egyébként az első periódusban alig volt feljegyzésre kívánkozó esemény.

A 2. játékrész első percében Nábrádi Balázs révén megszereztük a vezetést, a 35. percben azonban Lauf kiegyenlített. A 39. percben Madura Armand újra vezetést szerzett a mieinknek. A 2. harmadban többet támadott az FTC, fölénybe kerültek, jóval többet lőttek kapura, mint a mieink, de a védelmünk jól működött.

A 3. etap elején Bilisics lövésével egalizált a Fradi, 45.19-nél pedig Borbát Norbert vezetőedző időt kért, nem volt megelégedve csapata teljesítményével. A 47. percben Kovács-Ferencz góljával a vendlégek átvették a vezetést, majd az 53. minutában Boroznaki találatával kezdtek elhúzni a mieinktől. 57.20-nál Borbát Norbert megpróbálkozott a kapuslehozatallal, 58.10-nél pedig a vendégek kértek időt. Mind a két csapat kísérletezett a gólszerzéssel, ami sokáig nem sikerült, végül az utolsó másodpercben Kaufer üres kapura állította be a végeredményt.

A debreceni srácok teljesítményében a jobb és a gyengébben sikerült szakaszok váltották egymást. A mieink lassabban mozogtak és lassabban gondolkodtak, mint az szükséges lett volna. A meccs elején a még vezettek, azonban a 47. percben előnybe kerültek a vendégek és a záró harmadban már csak ők találtak be. A debreceni legénység mintha elfáradt volna a találkozó végére.

Borbát Norbert vezetőedző mondott véleményt a mérkőzésről:

„Az egész meccs alatt eléggé hullámzó volt a teljesítményünk. Számos szituációban körülményesek voltunk a koronggal, lassan döntöttünk és egy ilyen felkészült csapat ellen ez már nem fér bele. A letámadásuk helyenként nagyon jól működött és erre nem mindig tudtunk megfelelően reagálni. Voltak jó időszakaink a mérkőzés alatt, de ezen a szinten ez kevés, végig kiegyensúlyozott teljesítményt kell nyújtani. Sok olyan dolgot csináltunk a jégen, amit máskor nem szoktunk, azt éreztem, fejben nem mindig vagyunk jelen.

2022. december 07. 16.05 Debreceni Jégcsarnok
U 14 185
Debreceni HK – FTC-Telekom 2-5 (0-0, 2-1, 0-4)
Gólszerzők
: Nábrádi és Madura, illetve Boroznaki, Lauf, Kaufer, Bilisics és Kovács-Ferencz

 =Müller Károly=