ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14B | A 3. harmadra elkészültünk az erőnkkel

Közzétéve: 2022-11-30

Cimkék:  U 14

U 14 B csapatunk szombaton nagyon nehéz ellenfelet kapott, a srácok az UTE B- együttesével mérkőztek meg. Az ellenfél mindössze egy pontot veszítve, az alapszakasz csoportjuk élén tanyázott, míg a mieink a táblázat 7. helyét foglalták el.

A debreceniek kapujában Molnár Bence kapott helyet. Az 1. harmad közepéig jobbára mezőnyjátékot láthattak a nézők, melynek során az újpestiek voltak fölényben. Debreceni oldalon összesen három 2 perces kiállításra került sor, a vendégek egyszer kerültek emberhátrányba. Az emberelőnyök sorra kimaradtak, gól nélküli döntetlennel zárult az első etap.

A 2. játékrészben megélénkült a mérkőzés. A 25. percben a mieink kerültek előnybe, ezt Varga Csaba értékesítette, a 35. percben azonban Szabó Rácz révén egyenlítettek a lila-fehérek. 35.40-nél Molnár Kristófot ültették ki, a 36. percben pedig Dancsfalvi Norbert szakvezető időt kért.

A 3. harmad elején Gulyás is a büntetőpadra került, ezt a 2 percest azonban sikeresen kivédekeztük. Az 50. perc elején Verbóira róttak ki 2 percet a játékvezetők, újabb kiállítást már nem úsztuk meg szárazon, Balázs élt az emberelőnnyel, majd újabb találattal terhelte meg az egyébként remekül dolgozó Molnár Bence hálóját. 53.44-nél Soós szerzett újabb gólt, sajnos, az egyre jobban elfáradó debreceniek erre már nem tudtak válaszolni.

A mérkőzés egészét tekintve végig többet támadott, veszélyesebben hokizott a vendégcsapat, akik 20-52 arányban nyerték a kapura lövéseket. A debreceni srácok a várakozásokat felülmúlva harcoltak a náluk nagyobb játékerőt képviselő ellenféllel szemben, ezzel komoly karakterről téve tanúbizonyságot. A kapunkban Molnár Bence 48 lövést hárított, 92,31 %-os hatékonysággal dolgozott.

Szakvezetőnk, Dancsfalvi Norbert a játékidőből a következő eseményeket emelte ki.

„Remekül játszottak a fiúk, mindegyikük nagyot küzdött, meglepetést okozva mindenkinek, aki tanúja volt a szép helytállásnak. Nagyon jól álltunk bele a meccsbe, hosszabb ideig vezettünk, sokáig volt 1-0 az állás, utána pedig 1-1. A találkozó végére elfáradtunk, kijött a tudásbeli különbség, sok volt a kiállítás is tőlünk, de ez a sebességkülönbségből is adódott. Gratulálok a srácoknak!"

2022. november 26. 11.45 Debreceni Jégcsarnok
U 14 268
Debreceni HK B – UTE B 1-4 (0-0, 1-1. 0-3)
Gólszerzők
: Varga, illetve Balázs R. (2), Soós és Szabó Rácz

 =Müller Károly=