ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14A | A srácoknak semmi nem sikerült

Közzétéve: 2022-11-15

Cimkék:  U 14

U 14-es csapatunk szombaton délben a Hokiklub kölyök együttesével játszott Debrecenben. A szép számmal megjelent szurkolók jó eredményben reménykedtek, nem is ok nélkül, hiszen a mieink 6 ponttal álltak a csoportjuk tabelláján, míg a vendégek összesen 3 pontot szereztek.

Kató Bence kezdett a mieink kapujában. Közepes iramban kezdődött a találkozó, mindkét együttes sokat támadott, de inkább a vendégek voltak enyhe fölényben, akik a 6. percben előnyhöz is jutottak Vónya-Tolner találatával. Ezután két alkalommal is a mieink kerültek emberelőnybe, kihasználni azonban nem tudtuk. Sőt, a második fórunk ideje alatt Takács góljával a vendégcsapat növelte az előnyét. 15.40-nél Vónya-Tolner újabb gólt ért el, 0-3- al zártuk az első harmadot.  

A 2. játékrész az elsőhöz hasonló játékkal indult, majd 25.44-nél Gyarmati és Góbi csapott össze, a debreceni játékos 2 percet pihenhetett, míg a fővárosi védő 5+20 percet kapott fejre irányuló támadásért. A srácok azonban nem tudták értékesíteni a 3 perces, tiszta emberfórt. A meccs felénél kapust cseréltünk, Kuti Tamás érkezett a mieink ketrece elé. 31.39-nél ismét Vónya-Tolner volt eredményes, de erre 20 másodperccel később Tóth-Kurucz válaszolt. Négy perccel később Gál is feliratkozott a vendégek pontszerzői közé, majd Eleki váltotta gólra Dankó kisbüntetését. Ezen a ponton sem akartak megállni a vendégek, a harmad végén Vónya-Tolner már a hetedik HKB-találatot szerezte.

A 3. harmadban még három gól esett, mindegyik az ellenfél oldalán, a mieink sajnos, olyan szinten visszaestek, hogy egyszerűen nem voltak képesek komolyabb ellenállást kifejteni.

Borbát Norbert vezetőedző, sportemberhez méltó módon már a bizonyításon gondolkodik. 

„Ez volt az a mérkőzés, amikor nekünk semmi sem sikerült, nem voltak pontosak a passzok, lecsúsztak, vagy elpattantak a korongok az ütőinkről és ahogyan ez rendszerint történni szokott, az ellenfélnek szinte minden összejött. Ilyenkor fontos az, hogy ne egymást kezdjük el okolni a padon, vagy az öltözőben, hanem próbáljunk segíteni a bajban. Még nem voltunk ilyen helyzetben, de ismerve a játékosaimat, biztosra veszem, hogy a következő mérkőzéseken meg fogják mutatni, mi mindenre képesek valójában.”

2022.11.12. 11.45 Debreceni Jégcsarnok
U 14 174
Debreceni HK – HKB Knights 1-10 (0-3, 1-4, 0-3)
Gólszerzők
: Tóth-Kurucz, illetve Vónya-Tolner (5), Takács (2), Gál (2) és Eleki

 =Müller Károly=