ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 14A | Jobban hokizott a hazai együttes

Közzétéve: 2022-11-06

Cimkék:  U 14

Két nappal a szegediekkel szemben aratott szép győzelem után, U 14-es csapatunk vasárnap a dél-alföldieknél jobb formában lévő alakulattal találkozott. Az első harmadban még sikerült szorosan tartani az eredményt, de azután már érvényesült a zöld-fehérek fölénye.

A mieink kapuját Kuti Tamás védte. Az 1. harmadot enyhe hazai fölény jellemezte. A 7. percben Novák révén az FTC szerzett vezetést, ezt egy kihagyott debreceni kisbüntetés, 16.48-nál pedig az egyenlítés követte, a mieink részéról Dankó volt eredményes.

A 2. játékrész második percében Boroznaki talált be a debreceni együttesnek, majd 22.39-nél Mogyorósi révén emberfórban egalizáltak a srácok. Ezután két debreceni kiállítással folytatódott a mérkőzés, míg a harmad utolsó 10 percében Bilisics és Halasy is tovább növelték a zöld-fehérek előnyét és a mezőnyben is egyre nagyobb fölényre tettek szert.

A 3. harmadban Álló és Kaufer találatával kialakult a meccs végeredménye, a mieink ezúttal nem tudták megismételni a csütörtöki teljesítményüket. 

A találkozót biztosan nyerte a fővárosi legénység, akik a mezőnymunkában és a passzjátékban is felülmúlták a debrecenieket és előre léptek a csoport tabellájának élére, a mieink a 3. helyet foglalják el. Megjegyzésre kívánkozik, hogy kapusunk, Kuti Tamás számos nehéz helyzetben tisztázott, összesen 42 védéssel büszkélkedhet.

Borbát Norbert vezetőedző így vélekedett a találkozóról.

„A mérkőzés nagy iramban kezdődött, oda-vissza játék folyt a jégen. Az elején volt két nagy helyeztünk, ezeket sajnos, nem sikerült értékesíteni, viszont az ellenfél egy kontra után megszerezte a vezetést. Szerencsére gyorsan egalizáltunk, azután sikerült többször is nagy helyzeteket kialakítani, de kihasználni ezeket nem tudtuk. A második harmad elején egy gyors gólváltás után már 2-2 állt az eredményjelzőn, a harmad vége fel pedig az ellenfél kétszer is betalált, ami lélektanilag nem jött jókor, harmadjára már nem is sikerült egyenlíteni. Amiben ma gyengébbek voltunk, az a saját kapunk előtti munka, nem játszottunk eléggé keményen és határozottan. Az egy az egy ellen párharcaink nagy részét elveszítettük, azon a területen, amit egy ilyen felkészült csapat rögtön kihasznál. Pozitívum, hogy most is megvolt a kellő mennyiségű helyzetünk ahhoz, hogy több gólt szerezzünk, de a helyzetek értékesítésében muszáj lesz előre lépni, hogy a mérkőzés kritikus részeiben mi tudjunk lélektani előnyt szerezni.”

2022. november 5. 13.30 FTC Sátras Jégpálya
U 14 170
FTC-Telekom – Debreceni HK 6-2 (1-1, 3-1, 2-0) 
Gólszerzők
: Boroznaki, Halasy, Kaufer, Álló, Bilisics és Kaufer, illetve Dankó és Mogyorósi

 =Müller Károly=