ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U14A | Az 55. percben dőlt el a mérkőzés

Közzétéve: 2022-11-01

Cimkék:  U 14

A csoportjuk tabelláján második helyen álló debreceniek szombaton a Kárpáti Farkasok csapatával vívtak bajnoki mecset az Érdi Jégcsarnokban. Az ellenfél ugyan a táblázat alsó részén tanyázott, de az már korábban kiderült, hogy nem gyenge képességű együttes.

Kuti Tamás kezdett a mieink hálója előtt. Az első fordulatra az 5. perc elején került sor, ekkor Sághy Lara megszerezte az ellenfélnek a vezetést. 05.41-nél megfogyatkozott a mieink létszáma, Lázár pedig értékesítette az emberelőnyt. A mérkőzés állása a későbbi percekben nem módosult, az ellenfél két gólos vezetésével fordultunk a következő etapra.

A 2. játékrészt erősen megnyomták a mieink, bár ez kevésbé tűnt ki a harmad elején, a Farkasok ugyanis Balázs révén növelték az előnyüket. 23.49-nál Dankó Gábor betalált, megkezdtük a felzárkózást. 30.30-nál a debreceniek meglépték a szokásos kapus cserét. A 33. percben Mogyorósi góljával feljöttek szorosra a mieink, de a Farkasok erre válaszolni tudtak Papp találatával. A harmad utolsó percében Dankó lőtt gólt, ezzel ismét csak egy találat volt a Farkasok előnye. 

A 3. harmad legelején aztán Liszkai egyenlített, kezdődött minden előröl. Ezután sorra jöttek a kiállítások, a Farkasok oldalán egy, a mieinknél zsinórban három alkalommal. A harmadik hátrányt már nem tudtuk kivédekezni, Molnár révén megint vezetéshez jutott az ellenfél. Aztán befutott egy újabb kisbüntetés, de a srácoknak már kevés ereje maradt, hiába kért időt 57.43-nál Borbát Norbert, az egyenlítés nem sikerült. 

A mérkőzésen végig nagy küzdelem zajlott a jégen. A debreceni legénység 40.30-nál utolérte az ellenfelet, de nagy volt az előnyük és lehet, hogy a fáradtság is közbeszólt. A mieink sokat harcoltak, legközelebb a meccs elejére kell jobban odafigyelni.

Borbát Norbert vezetőedző a következők szerint értékelte a találkozót.

„Mérkőzés előtt beszéltünk róla, hogy fontos a jó kezdés, de ezt nem igazán sikerült megvalósítani, mivel már az első harmadban 2-0-ra meglépett az ellenfél, amit a második harmad elején még egy góllal megfejeltek. Nagy akaraterőről tanúbizonyságot téve, innen is sikerült vissza jönnünk és a második harmadban, többször is ráborítottuk a pályát az ellenfélre. A 3. harmad elején az egyenlítést is sikerült megoldani. Az utolsó harmadban több vitatható kiállítást kaptunk és egy vitatható gólt, amiből az ellenfél megint megszerezte a vezetést. A harmad végén megpróbáltunk mindent, de nem sikerült egyenlíteni. Fontos lesz, hogy tanuljunk ebből és ennél sokkal jobban kezdjük a mérkőzéseket, valamint az, hogy kiegyenlített legyen a teljesítményünk hatvan percen keresztül. Jár a dicséret valamennyi játékosnak a küzdésért és a befektetett munkáért, mint ahogyan pozitívum az is, hogy több minőségi helyzetünk és lövésünk volt.”

2022. október 29. 15.00 Érdi Jégcsarnok
U 14 166 
Kárpáti Farkasok – Debreceni HK 5-4 (2-0, 2-3, 1-1)
Gólszerzők
: Balázs, Lázár, Molnár, Sághy és Papp, illetve Dankó (2), Mogyorósi és Liszkai

 =Müller Károly=