ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U 14 | Egy maraton kezdő lépései

Közzétéve: 2021-09-02

Cimkék:  U 14

A találkozón történteket György István vezetőedző elemezte.

„A visszavágóra utaztunk Miskolcra, annak reményében, hogy sikerül újra egy jó mérkőzést játszani. Visszagondolva, talán jobb lett volna, ha fel sem szállunk a buszra. Nagyon csalódott vagyok, ugyanis a mérkőzés képe olyan volt, mintha a pályán sem lettünk volna, a hazai csapat minden területen átgyalogolt rajtunk. Nem az eredmény miatt aggódom, az csak következmény volt, sokkal inkább a csalódást keltő játékunk aggaszt. Ezen a találkozón az előzőnél jóval több, másodéves kölyök játékos kapott lehetőséget, de sajnos nem tudtak vezérei lenni a csapatnak. Elgondolkodtatott, hogy mitől lehetséges leblokkolni egy felkészülési mérkőzésen, úgy, hogy a tudásod és elszántságod 10%-át sem nyújtod, ezt nagyon rossz volt végignézni, átélni edzőként is. Szerencsére azért az „ifjabbak” újra hozták azt, amit tudnak; keményen dolgoztak, természetesen a fizikai méretkülönbségek miatt kevesebb szituációban kerültek ki győztesként, de becsületesen helyt álltak, aminek nagyon örültem. A hoki, mint sok más sport is, egy versenyfutás, de sokkal inkább maraton, mintsem sprint futam. Hosszú távon gondolkodunk, nem tulajdonítunk különösebb jelentőséget egy kisiklásnak.”

DVTK Jegesmedvék – Debreceni HK 12-3