Jégre léptek a juniorok - 4-1 ide az első felkészülési meccsen

Hazai jégen játszotta első felkészülési mérkőzését a DHK U 20-as csapata augusztus 16-án este, ellenfelünk a DVTK Jegesmedvék együttese volt. Az első debreceni gólra mindössze 9 másodpercet kellett várni.

Kuleshov átadásával Márton Koppány lépett ki a korongbedobás után és megszerezte a vezetést. Mindkét csapat lendületesen kezdett, a passzjátékba azonban itt is, ott is több hiba csúszott. A negyed végén növelték előnyüket az ifi játékosokkal megerősített juniorjaink: 17.32-nél az egyik új szerzemény, Jaroslavov Nikita értékesített egy kipattanót, két góllal mentünk a játékrész végén.

A 2. harmadban fokozta az iramot a DHK, ügyesen kombináltak, gyakran beszorították az ellenfelüket. A miskolciak nehezen tudtak építkezni, középtávoli kísérleteiket pedig Nagy Péter biztos kézzel hárította. A 33. percben két találat is esett; előbb egy másik újonc, Jancsó Dávid talált be Salló passzából, majd Albert Tibor kozmetikázott az eredményen.

A záró harmad jobbára hazai fölényben zajlott, újabb gól azonban az utolsó percekig nem esett. Aztán 58.04-nél a vendégek szakvezetője lehozta a kapusát, Márton Koppány pedig üres kapus góllal beállította a 4-1-es végeredményt.

A mérkőzésen „idény eleji” formát mutattak a két csapat játékosai, a debreceni oldalon azonban számos biztató előjelet láthattunk. Jó benyomást keltettek az újoncok; köztük a két ifi korú orosz játékos, Jaroslavov Nikita és Kharishin Jurii.

Aleksandr Sahvorosztov vezetőedző értékelése szerint, a mérkőzés képére rányomta a bélyegét az, hogy a játékosok egy jeges és egy száraz edzéssel az izmaikban érkeztek a jégre. Ez volt a fő oka annak, hogy nem tudtak a látottaknál jobban teljesíteni. Mindenki nagy akarással játszott, de még idő kell ahhoz, hogy megismerjék egymást és összeszokjanak. A jövő héten napi két jeges edzésre kerül sor, a fő feladat a technikai és taktikai elemek gyakorlása lesz, melyeket a hátralévő 2 felkészülési meccsen fognak élesben kipróbálni.

U 20-as csapatunk további felkészülési mérkőzései:
Aug. 26. 14.00 HKM Michalovce-DHK (Michalovce)
Aug. 28. 20.00 Trebisov-DEBMIS Select (Trebisov)


Debreceni Hoki Klub (U 20)

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok