Bravúros győzelem Fehérváron!

A balszerencsés körülmények között elveszített hazai összecsapás után a mieink egészséges önbizalommal készülődtek a bronzcsata ötödik, fehérvári mérkőzésére, az esélyekről a mindig mértéktartó György István edző is bizakodóan nyilatkozott.

Történt mindez annak ellenére, hogy az akadémisták egy győzelemre voltak a sorozat lezárásától és hazai jégen inkább nekik állt a zászló. Még szerencse, hogy a fiaink ezt másként gondolták.

A meccs elején keményen nekiugrott ellenfelének a debreceni legénység, 04.55-nél már vezettünk. Jancsó Dávid váltotta gólra Erdei kiállítását, Vincze Péter kapu mögül visszatett korongját kapáslövéssel értékesítette. A folytatásban is lendületesen hokiztak a mieink, számos helyzetet teremtettek a fehérvári kapu előtt, a hazaiaknak momentumai is alig voltak. A harmad végén növeltük az előnyünket, ezúttal a hazai kapu előtt egyedül hagyott Rácz Kristóf csúsztatta be Szennyes Csanád passzát. Együttesünk fölényét jól szemlélteti, hogy az első játékrészben kereken háromszor annyit lőttek kapura (4-12), mint a fehérvári csapat.

A 2. harmadban a játék képe nagyot változott; magasabb fokozatra kapcsoltak az akadémisták, a mieink viszont a biztosnak tűnő vezetés birtokában visszavettek a tempóból, - György István nyomatékos figyelmeztetése ellenére. A helyzeteink ebben a játékrészben is megvoltak; 37.11-nél Fürst szabálytalansága után Molnár Dávid végezhetett el büntetőlövést, a rávezetést azonban a fehérvári kapus nyerte. 57.39-nél Sándor akasztotta a kitörő Kuleshovot, újabb büntető következett, ezt a sértett biztosan értékesítette. Nagy erővel támadott a hazai csapat és a harmad legvégén sikerült szépíteniük, a góljukat egy lecsorgó korongból Rokaly szerezte, a játékrészből alig egy másodperc volt még hátra... Döntetlen állással ért véget a harmad, bár a hazaiak a helyzeteik alapján fordíthattak volna.

A 3. harmadban tovább rohamozott a Fehérvár, a mieink jól védekeztek, sikerült gól nélkül megúszni Vincze, majd Molnár Dávid kiállítását. 54.35-nél Erdély kapott 2+2 percet magas bottal való játékért, de nem játszhattunk négy percet emberelőnyben, mert 56.07-nél Kiss Tamást is kiállították. 56.43-nél Molnár Dávid botja eltört, a megszerzett pakkot Kiss Patrik lőtte be. Egy találatra zárkóztak fel a hazaiak és a legnagyobb izgalmak még csak ezután kezdődtek. 58.16-nál Molnár Dávidot szórták ki fogásért, az akadémisták azonnal lehozták a kapusukat és 19 másodperccel később már 6 játékossal támadtak. A mieink azonban nagyot küzdve hárították a rohamokat, miközben két üres kapus lehetőségünk is kimaradt.

Megérdemelten arattak bravúros győzelmet a mieink a fehérvári „ördögkatlanban”. Külön ki kell emelni Nagy Péter kiváló kapusteljesítményét, de valamennyi játékosunknak jár a gratuláció, keményen megdolgoztak a sikerért. A párviadal állása ezzel 3-2 „oda”, tehát még mindig az ellenfelünknél van az előny. A szombati meccsen viszont nálunk lesz a pályaelőny, ami leginkább akkor lehet igazi előny, ha a lelátóra a szokásosnál nagyobb létszámú és elszántabb szurkolósereg érkezik. Várjuk tehát szombat délben mindazokat, akik egy izgalmas, pörgős hokimeccsre és egy elszánt debreceni csapatra kíváncsiak!

Ifj. Ocskay Gábor JA-Debreceni HK 2-3 (0-2, 1-1, 1-0) – 3-2

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok