Az egyik legjobb meccsünket játszottuk

Hétfőn este játszotta le első elődöntő mérkőzését a mieink U 18-as csapata. Már az elődöntőbe jutás is nagy bravúr volt a debreceni legénységtől, ezúttal viszont a bajnokság legerősebb két gárdájának egyikével, a MAC együttesével kerültek szembe.

Az ellenfél 20 mezőnyjátékossal állt fel mérkőzésre, míg a mieink csak 16 mezőnyembert tudtak a jégre küldeni.

A debreceni együttes jól indította találkozót, számos kecsegtető helyzet dolgoztak ki, ám ezeket nem sikerült gólra váltani. 05.36-nál a harmadik sorunk ellen támadott a MAC és egy kipattanót követően Keresztes megszerezte a vezetést, majd a harmad közepén kimaradt egy emberelőnyünk is. A meccs első etapjában kiegyenlített játék folyt a jégen, a kapura lövések száma azonos (10-10) volt mindkét oldalon.

A 2. játékrészben továbbra is keményen küzdöttek a mieink, a harmad elején sikerült egymás után három emberhátrányos szituációt is kivédekezni. A folyamatos védekezés emésztette a srácok energiáit, de így is ki tudtunk egyenlíteni. 35.28-nál Filep cselezte át magát a hazaiak védelmén, átadását a pontosan érkező Bartók értékesítette.

A 3. harmad elején egy védelmi hibát követően Schlekmann betalált, újra vezetett a MAC. 45.32-nél emberfórba kerültünk, de csak helyzetekig sikerült eljutnunk. 48.08-nál Schlekmann kihasznált egy védelmi megingást, góljával kezdett ellépni a MAC, ami visszavetette a mieinket. Ezután is voltak még lehetőségeink, amelyeket nem tudtunk értékesíteni, mígnem Molnár egy kontrából növelte a hazaiak előnyét. György József vezetőedző időt kért és kapust cserélt, Gönczi Bence érkezett a debreceniek ketrecébe. Bár a találkozó lényegében eldőlt, töretlenül lelkierővel harcolt, küzdött a vendégcsapat. Az utolsó fél percet 6 a 4 ellen játszottuk végig, szépíteni azonban nem sikerült. Az 53. percben egyébként még egyszer betalált a MAC, de ez már változtatott a helyzeten.

Ezen az estén kiváló játékot produkált a debreceni gárda, csaknem 45 percen át döntetlenre hozták a meccset a négy, szinte azonos képességű sort felvonultató ellenféllel szemben. Szerencsénk sem volt, hiszen a mieink számos igen komoly gólszerzési lehetőséget alakítottak ki, korong azonban ezúttal nem úgy pattant, ahogyan máskor. A srácok minden dicséretet megérdemelnek a helytállásért és bízunk abban, hogy hónap végén esedékes visszavágón még jobban megszorongatják a bajnokjelölt ellenfelet.

GYÖRGY JÓZSEF vezetőedző elismerően szólt csapata teljesítményéről.

„Nagyon jól szálltunk be a mérkőzésbe, az első harmadban sok helyzetet alakítottunk ki, 3 tiszta gólszerzési lehetőség is adódott előttünk, de ezek sorra kimaradtak. A 6. perc elején a harmadik sorunkat beszorították és egy kipattanót követően Belomoev már tehetetlen volt. Az első játékrészben volt egy emberelőnyünk is, de csak a kidolgozott helyzetekig jutottunk el. A 2. harmadban ugyanolyan elszántan küzdöttünk, mint addig, de előbb egy kettős emberhátrányt, majd egy szimplát kellett kivédekezni, ami nagyon sokat kivett belőlünk. Ennek tudható be, hogy a 2. játékrészben 18-7 volt a kapura lövési mutató az ellenfél javára. Mindezek ellenére a 36. percben Filep szépen vitte végig a korongot, kicselezte a védelmet, majd áttette a játékszert a jól érkező Bartóknak, aki az üres kapuba lőtte a pakkot. A 3. harmadban már biztos voltam abban, hogy az a csapat fogja megnyerni a találkozót, amelyik a második gólt szerzi. Sajnos, ez a MAC-nak sikerült, egy rossz helyezkedést követően. Ezután volt egy emberelőnyünk, ahol sikerült ígéretes helyzetet kidolgozni, majd a 48. percben a védekező harmadunkban elkövetett helyezkedési hibát kihasználva a hazaiak meglőtték a harmadik góljukat is. Itt megroppantunk, de még mindig voltak lehetőségeink, amelyeket a húzóembereim általában góllal fejeznek be, de most minden elakadt a kapusban.  Az 50. perc elején mindent egy lapra feltéve támadtunk, de lekontráztak minket és már 4-1 volt az állás. Időt kértem, Gönczi Bence állt be a kapuba, ekkor már nem volt túl nagy nyomás rajtunk. Mentünk tovább is becsülettel, ám megint mi kaptunk egy gólt, aminek nem volt már jelentősége. Az utolsó  fél percben 6 a 4 ellen támadtunk, akadt szépítési lehetőség is, de ezen a mérkőzésen nem volt több gól a tarsolyunkban. Belomoev 50 percet védett, 43 lövésből 4 gólt kapott, Gönczi Bence 10 percet védett, három lövésből kapott egy gólt.

Ez a találkozó a legjobb mérkőzéseink közé tartozik; lendületes, igazi play off-  szintű hokit mutattunk be egy nagyon komoly játékerőt képviselő csapat ellen. A MAC négy egyforma képességű sorral állt fel ellenünk. A mérkőzés 45. percéig közel voltunk hozzájuk, sőt, megvoltak a sanszaink arra, hogy a magunk javára fordítsuk a találkozót. A találkozó folyamán legalább hat tiszta helyzetünk maradt ki és itt nem hat kapura lövésre gondolok, hanem kidolgozott helyzetekre. A korongok azonban valamiért nem akartak a gólvonal mögé kerülni… Semmiféle hiányérzetem nem maradt a mérkőzés után, így ki lehet kapni egy ilyen szinten hokizó csapattól. Gratulálok a fiúknak! Most bő két hetes meccsszünet következik, ezalatt módunk lesz felkészülni a március 28-ai, hazai visszavágóra.”

MAC Budapest – Debreceni HK 5-1 (1-0, 0-1, 4-0)
Gólszerzők:
Schlekmann(2), Keresztes, Molnár B. és Strenk, illetve Bartók

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok