A játék képe azért más volt

Február első hétvégéje nehéz perceket tartogatott ifi csapatunk számára.

A sérülések és betegségek miatt 13 mezőnyjátékossal felálló együttes szombaton egygólos vereséget szenvedett Salzburg-ban és a vasárnapi, klagenfurt-i meccs sem ígérkezett könnyebb menetnek.

Az 1. harmad elején a hazaiak játszottak kisebb fölényben, a 12. percben azonban egy eladott koronggal Gomboc indult el és megszerezte a KAC számára a vezetést. Alig 40 másodperccel később kidolgozott akcióból van Ee révén növelték az előnyüket. Az előző napi találkozó viszontagságai miatt a debreceni legénység fáradni kezdett, ami a következő harmadban vált igazán érzékelhetővé.

A 2. játékrész jól indult a mieink számára, Ivanov szóló góljával 24.06-nál szépítettek a debreceniek. A harmad felénél egymás után két játékosunkat állították ki és mindkét esetben betalált a fölényben hokizó KAC, a 30. percben Preiml, négy perccel később Ofner volt eredményes. Egy percen belül van Ee létszámegyenlőség mellett is betalált, majd 39.55-nél megszerezte a harmadik gólját is.

A 3. harmadban 48.01-nél Theirich szerzett újabb gólt a hazaiaknak, a mieink pedig már nem tudtak feljebb kapaszkodni. A harmad elején kivédekeztük Sándor László 2 perces kiállítását, aztán kétszer kerültünk emberfórba, ám ezek sajnos kimaradtak, igaz, csak az egyik tartott két percig.

A minimálisnál alig nagyobb létszámmal és a fáradtsággal küszködve a mieinknek kevés esélye volt a jó erőket felvonultató klagenfurt-i együttessel szemben. A srácok megtettek mindent, ami ebben a helyzetben megtehető volt, de most csak ennyire futotta.  Bízunk abban, hogy a február közepén megrendezésre kerülő debreceni mérkőzésen megmutatják majd a valódi erejüket.

GYÖRGY JÓZSEF vezetőedző szokása szerint őszintén és önkritikusan értékelt:

„Az első harmadban két gólt kaptunk, az elsőnél egy eladott koronggal léptek el, a másodikat kijátszották és betették az üres kapuba. Nem voltunk nagy hátrányban, de már jelentkeztek a fizikai és a mentális fáradtság jelei, amelyek arra utaltak, hogy nem leszünk képesek éles meccset játszani. A 2. harmadban jól kezdtünk, Ivanov elment szólóban és belőtte a helyzetet. Két emberhátrányt ítéltek ellenünk, ezekből elég könnyű gólokat kaptunk. Ekkor volt a legnagyobb nyomás rajtunk, fölényben hokizott a KAC, ráadásul a cserepad a rossz oldalon volt, alig lehetett cserélni. A harmadik és a negyedik találatot emberhátrányban kaptuk, a következő kettőt 5 az 5 ellen. A legbosszantóbb az volt, hogy 5 másodperccel a játékrész vége előtt is lőttek egyet. A 3. harmadban kivédekeztünk egy hátrányt és hagytunk ki emberelőnyt.

A játék képe alapján nem volt ekkora a különbség a két csapat között. A KAC góljai közül négyet a 3. sor kapott. Gönczi Bence sokszor került kiszolgáltatott helyzetbe, egyébként azt hozta, amit vártam tőle, bravúrokra azonban nem volt képes. Összességében látszott, hogy ezen a meccsen nem tudunk akkora energiákat mozgósítani, ami a győzelemhez kellett volna. A gólszerzés nem akart összejönni, az utolsó pillanatban mindig becsúszott valami. A srácok helytálltak, erejükön felül teljesítettek, meg vagyok velük elégedve.”

EC-KAC vs Debreceni HK 7-1 (2-0, 4-1, 1-0)
Gólszerzők:
van Ee(3), Gomboc, Preiml, Ofner és Theirich, illetve Ivanov

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok