A Fradi vendégeként kezd a DEAC az ERSTE Ligában

Az MJSZ Szakmai Bizottságának jóváhagyás után július 31-én nyilvánosságra került az ERSTE Liga 2018-19-es szezonjának versenykiírása és sorsolása.

A DEAC csapata szeptember 9-én, a bajnokesélyesek között számon tartott FTC otthonában kezdi a bajnokságot, majd 11-én és 14-én két hazai találkozó következik, a Schiller-Vasas HC, illetve a Fehérvári Titánok ellen. 

A bajnokság az alapszakasszal kezdődik, melynek során a 11 résztvevő együttes 4-4 mérkőzést játszik, ezeket 2018.01.21-ig kell lejátszani. Az 1-5. helyezettek bekerülnek a felsőházba, míg a 6-11. helyezettek az alsóházban folytatják. A január 23-tól február 23-ig tartó középszakasz során minden együttes egy oda-vissza kört teljesít. A felsőház tagjai automatikus résztvevői a rájátszásnak, hozzájuk az alsóházból további 3 csapat csatlakozik. A rájátszás párosítása választás révén alakul ki, a negyeddöntőre az 1-3. helyezettek választanak ellenfelet az 5-8. helyezett gárdák közül. Az elődöntőre a középszakasz helyezések alapján legmagasabban jegyzett együttes jogosult ellenfelet választani. A rájátszás kezdete január 26-a, valamennyi párharc 4 nyert mérkőzésig folyik.

Az alap- és középszakaszban a hosszabbítás 5 percig tart 3 a 3 elleni küzdelemben, a hirtelen győzelem szabályai szerint. Amennyiben a hosszabbítás során nem esik gól, büntetőpárbaj következik. A rájátszás és a döntő meccsein a játék 4 a 4 ellen az első gólig tart.

A DEAC csapata a Debreceni Jégcsarnokban játssza le hazai mérkőzéseit. Szeptember havi találkozóik dátumai és időpontjai a következők (a hiányzó kezdési időpontok a későbbiekben kerülnek megállapításra):

09.09. 18.00 Ferencváros - DEAC
09.11. 18.00 DEAC - Schiller-Vasas HC
09.14. 18.00 DEAC - Fehérvári Titánok
09.16. ? Hokiklub Budapest – DEAC
09.21. ? Corona Brasov – DEAC
09.23. ? Sport Club Csíkszereda – DEAC
09.28. 18.00 DEAC – UTE
09.30. 18.00 Ferencváros – DEAC


A teljes sorsolás itt tekinthető meg: http://deacjegkorong.hu/merkozesek/1
 

 


Tájékoztatásképpen! A DEAC felnőtt jégkorongcsapata sem szervezetileg, sem a jogutódlás tekintetében nem azonos a korábbi Debreceni Hoki Klubbal. Egy önálló szervezetnek, hazánk legnagyobb egyetemi sportklubjának, a DEAC-nak új, most induló szakosztálya. A debreceni utánpótlás korosztályok viszont továbbra is az anyaegyesület Debreceni Hoki Klub égisze alatt tevékenykednek.

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok