Voltak szép momentumaink

A második helyosztó mérkőzését játszotta le szombaton délben a mieink U 14-es csapata. Egy héttel korábban vereséget szenvedtek a Jegesmedvéktől, így érthető, hogy ezúttal mindenki javuló játékban és győzelemben reménykedett.

Váltakozó játékkal indult az első harmad, majd a 6. perc elhozta az első kiállítást is; a Vasasból H. Kiss kapott kisbüntetést nyírásért. 06.35-nél Dorogi Vince érkezett a debreceni kapuba. 11.49-nél a újra emberfórba kerültünk, Himer Kornél pedig újra elfoglalta a helyét a mieink ketrece előtt. A 17. percben megszereztük a vezetést, Szűcs Martin átadásából Bodnár Bence volt eredményes. Néhány másodperccel utóbb Kovács Soma és Abonyi tűzött össze, mindkét játékos 2 percet időzhetett a büntetőpadon. A Vasas támadója 19.01-nél 2+2 percet kapott bottal lökésért, amit sportszerűtlen magatartással súlyosbított. Röviddel később durva játékért Tóthot is kivitték, de az előnyöket nem tudtuk kihasználni.

A 2. játékrész elején tovább keménykedtek a vendégjátékosok, a 23. percben Szőllősi, majd hat perccel később ismét Abonyi került a büntetőpadra. 31.54-nél Czecze indítását Szűcs Martin értékesítette, nem sokkal később Bodnár Bence is két percet kapott. 37.36-nál megint emberfórba kerültünk, ezt röviddel később Szűcs Martin váltotta gólra. Mivel az utolsó percben Abonyi révén szépített a Vasas, 3-1-es vezetésünkkel zárult a 2. harmad.

A záró harmadban a Vasas ott folytatta, ahol pár perccel korábban abbahagyták, a 43. percben Tóth ütött oda ellenfelének a botja végével, 5+20 percet kapott, számára befejeződött a találkozó. 45.23-nál Szőllősit térdhasználat okán 2+10 percre kivonták a forgalomból, a mieink azonban nem büntették góllal a kirívó szabálytalanságokat. Ahogyan az gyakran történni szokott, jött az ellenfél; a 48. percben Abonyi egy gólra hozta fel a piros-kékeket, a szakvezetőjük pedig időt kért. Az 53. percben Vona Balázs kiállításával megfogyatkoztak a mieink, de a létszámhátrányt sikerült kivédekezni. 57.44-nél ismételten Abonyi szabálytalankodott, majd reklamált, végül összehozott magának egy 2+2+20 perces, végleges fegyelmi büntetést.

A debreceni együttes megérdemelten győzött, már csupán azért is, mert játszani akart. Ez nem mindig sikerült, mivel az ellenfél összesen 77 perc büntetést halmozott fel, a folyamatos kiállítások pedig széttördelték a játékot. A Vasas nem hagyott hátra jó emlékeket, végig idegesen, kíméletlenül hokiztak, provokálták a közönséget is, ami elképesztő, különösen ebben az életkorban!

György István vezetőedző nem volt teljesen elégedett csapata teljesítményével.

„A múlt szombati, elég gyengére sikeredett játék után próbáltunk egy picit magunkhoz térni és ez hellyel-közzel sikerült is. Azért mondom, hogy hellyel-közzel, mert a küzdőszellem, az akarat és a koncentráció terén nagyot változtunk, de játékban még mindig nem a tudásunknak megfelelő arcunkat mutatjuk. Természetesen voltak szép momentumaink ezen a találkozón is, de valahogy döcög a gépezetünk. Mintha nem hinnénk eléggé magunkban, túlságosan megremegnénk a két, vagy akár három fejjel magasabb játékosoktól, azután pedig jön a kapkodás. Két mérkőzésen vagyunk túl, a folytatás során bízok a jó játékban és bízhatok is, mert a srácok keményen odateszik magukat az edzéseken és dolgoznak becsülettel!”

Debreceni HK – Vasas SC 3-2 (1-0, 2-1, 0-1)
Gólszerzők:
Szűcs(2) és Bodnár, illetve Abonyi(2)

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok