Valamilyen oknál fogva nem akartunk játszani

Több, mint két hetes szünet után játszott újra bajnoki meccset a mieink U 14-es csapata. György István, korosztályos vezetőedző remélte, hogy a srácok október 3-án, a Vasas SC ellen jó teljesítményt fognak nyújtani.

Nem indult jól a mérkőzés a mieink számára; már a 4. percben emberhátrányba kerültünk, a piros-kékek pedig gyorsan gólra váltották a lehetőséget. A 9. percben növelték az előnyüket, a harmad legvégén viszont emberhátrányos helyzetből találtak be. Az ellenfél kétségtelen fölényét jelzi, hogy a debreceni srácok az első 20 percben képtelenek voltak a kaput eltalálni.

A harmadközi szünetben tartott edzői eligazítás hatására a 2. játékrészben picit összekapta magát a társaság. A fővárosi együttes azonban még háromszor volt eredményes, mígnem 27.34-nél Vincze Dávid megszerezte az első gólunkat. A 2. játékrész végéig lezajlott egy gólváltás, ennek során Mogyorós Simon is feliratkozott a gólszerzők közé.

A 3. harmadban már nem volt igazi tétje a folytatásnak. A vendégek még kétszer beköszöntek, a mérkőzés végén aztán Áts András kozmetikázott a végeredményen.

A statisztika tanúsága szerint a vendégcsapat 41-9-re nyerte a kapura lövéseket, ami egyértelműen jelezte, hogy nagy fölényben hokiztak. A mieink részéről kevés csapatszintű erőfeszítés történt, ami arra utal, hogy akarati tényezők is szerepet játszottak a vereségben.

György István vezetőedző lehangoltan értékelte a találkozót.

„Két hét után játszottunk újra tétmérkőzést, nagyon bíztam benne, hogy sikerül egy jó meccset vívni, de sajnos, rémálom lett belőle. Nem az eredmény miatt vagyok szomorú, ki lehet kapni bárkitől még ilyen arányban is, főleg, ha jobb az ellenfél, sokkal inkább a mutatott játék az, ami aggaszt. 60 perc alatt sem sikerült megérkeznünk a mérkőzésbe, végig asszisztáltunk ahhoz, ahogyan az ellenfél játszott, mi viszont valamilyen oknál fogva nem akartunk játszani. Az első harmadban nem volt kapura lövésünk sem és nem azért nem volt, mert az ellenfél úgy eldugta a korongot, hogy nyomoznunk kellett volna utána; egyszerűen nem akartunk ma semmit sem! Sajnos, az egész mérkőzés ilyen volt, valami keveset változott a játék képe a folytatásra, egy kicsivel többet korcsolyáztunk, de messze nem azt kaptam a csapattól, amit elvártam volna tőlük. Mindezekből nem akarok messzemenő következtetést levonni, előfordulnak ilyesmik. Nincs más dolgunk, mint keményen dolgozni, mert előfordul, hogy nem megy jól a játék, de hogy nem akarunk játszani, olyasmi nem lehetséges!”

Debreceni HK – Vasas SC 3-9 (0-3, 2-4, 1-2)
Gólszerzőink:
Vincze D., Mogyorós és Áts

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok