U 21 | Fokozatosan kerekedtünk felül

Junior együttesünk a táblázat éléről kezdte meg a pénteki bajnoki fordulót. A debreceni srácok szerdán szoros és küzdelmes mérkőzésen legyőzték a DTVK Jegesmedvék csapatát, a hétvégi találkozón az Újpesti Jégkorong Akadémia volt a mieink ellenfele.

Ez az összecsapás szintén keménynek ígérkezett, tekintettel a vetélytársak játékerejére, valamint arra, hogy a lila-fehérek játékstílusa nem tartozik a mieink „kedvencei” közé. Játékosaink közül Antek Tomi az utolsó pillanatban lebetegedett, Jakabfy Samu pedig a felnőtt csapat hátsó alakzatait erősítette, így ők nem kerültek be a jégre lépők közé.

Az 1. harmad egyenlő erők küzdelmét hozta, bár a mezőnyben enyhe fölényt harcoltunk ki. 08.43-nál az újpestiek szerezték meg a vezetést, Lászlóffy révén. Alig 30 másodperccel később Karmaev lőtte be Smirnov átadását, gyorsan sikerült egalizálni 17.59-nél Ellerbrock került a büntetőpadra, az emberhátrányt azonban kibekkelték a mieink. Az utolsó percben Horváth András szabálytalankodott, büntetésének java részt áthózódott a 2. periódusra.



A 2. játékrész elején az ellenféltől Cseh és Ritecz is kiült, dupla fórban is hokizhattunk, de nem tudtuk kihasználni a lehetőséget. 26.27-nél azonban az első sor akciójából megszületett a második gólunk, Karmaev lőtte be Glotov passzát. Nem egészen egy perccel utóbb Horváth Tamás talált be, gyorsan egyenlítettek a lilák. 35.18-nál Horváth Andrásra fújtak rá 2+2 percet magas bot használata miatt, a mieink pedig rövidesen büntettek; az emberelőnyös szituációt Dorogi használta ki. A 2. periódus végén is történt egy áthúzódó szabálytalanság, ezúttal Nádasy volt az elkövető.



A záró harmadmásodik felében először Sándor Bence talált be az újpestiek kapujába, majd a 47. percben Ördög Roland is beköszönt, így már az ötödik gólunknál jártunk. 51.54-nél Horváth Tamás és Sándor Bence akasztott tengelyt, majd az 58. percben újból egymásnak ugrottak, a bunyóba Szilveszter is beszállt. Sándor Bence a maga 2+2 perces ítéletével mehetett az öltözőbe, a két újpesti pedig csak az utolsó perc végén térhetett vissza.



Az 1. harmadban fej-fej mellett haladtak a küzdő felek, majd egyre inkább előtérbe kerültek a technikai képzettségből adódó különbségek. A 2. etap vége felé a lilák kezdtek elfáradni, egyre többet szabálytalankodtak, amit a mieink ki is használtak, további gólokat szereztek és megérdemelten seperték be a három pontot. A mezőnyjátékosok kifejezetten jól hokiztak, a kapuban Gönczi Bence teljesített kiválóan, 33 lövést védett és 94,29 % védési hatékonyságot produkált.

A találkozó végeztével Máthé Csaba vezetőedző értékelte a látottakat.

„Nagyon fegyelmezett és türelmes játékkal itthon tudtuk tartani a három pontot. Úgy érzem, hogy az elejétől a végéig kézben tartottuk a mérkőzést, de csak a harmadik harmadban mutatkozott meg a fölényünk. A védekezésünk rendben volt, Gönczi Bence jól védett, a támadásainkat sikerült lövésekkel befejezni és öt alkalommal a gólvonalon túlra juttatni a korongot. Ezen a szinten nagyon sokat számít, ha négy sorral tudunk játszani, így könnyebben ráerőltettük az ellenfélre az akaratunkat. A csapatmunka dicséretes volt, ez az, ami a sikerhez vezet!"

A játékosok közül ezúttal Gönczi Bence mondott véleményt.

„Jól bele álltunk a mérkőzésbe és a lelkesedés a meccs vége felé sem hagyott alább. Nagy öröm, hogy végig ki tudtuk használni a négy sorunkat, így nem fáradtak el olyan gyorsan a srácok, aminek kulcsszerepe volt a magabiztos játékban. Próbáltam éreztetni a csapattal, hogy egy biztos kezű kapus áll mögöttük, ez szerintem sikerült is, gond nélkül vágtuk zsebre a pontokat.”

Debreceni HK - Újpesti Jégkorong Akadémia 5-2 (1-1, 2-1, 2-0)
Gólszerzők:
Karmaev (2), Dorogi, Sándor B. és Ördög, illetve Lászlóffy és Horváth T.


 

 

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok