U 16 | A hosszabbításban dőlt el a találkozó

Serdülő együttesünk vasárnap délután játszotta le ez évi első mérkőzését, ellenfelük a Budapest Jégkorong Akadémia B-csapata volt.

A debreceni srácok még a karácsonyi szünet előtt meccseltek utoljára, akkor magabiztos győzelemmel zártak a Vasas SC csapatával szemben.

A mieink 15+2 játékossal léptek a jégre. Az első harmad a mezőnyben kiegyenlített játékot hozott, mindkét kapu előtt adódtak helyzetek, azonban a mieink hokiztak fölényben, ami az eredményességben is megmutatkozott.  A 13. percben Czecze egyéni akciójával szereztük meg a vezetést, majd 15.32-nél Lékó értékesítette Kovács Soma átadását. A 16. perc végén emberfórba kerültünk, majd alig több, mint fél perccel később Lusztig váltotta gólra a lehetőséget.

A 2. játékrész elején Okos Csanád edző kapust cserélt, Gergely Hunort Dorogi Vince váltotta a mieink ketrece előtt. A játékunkban nyoma sem volt az első harmad céltudatos, agresszív hokijának, a srácok azt hitték, hogy már zsebben van a mérkőzés. A lazításnak meg is lett az eredménye, Hartyáni góljával szépítettek a hazaiak, szerencsére újabb találat az etap végéig már nem született.

A 3. harmad elején a mieinktől Balogh Áront állították ki a játékvezetők. A hátrányt sikerült kivédekezni, de utána rögtön betalált Hartyáni, aki az 54. percben ki is egyenlített. Nem tudták újra felvenni a fonalat a mieink, 56.14-nél Becze góljával már a „rozsomákok” vezettek. Az 57. percben Vona ült ki, de az újabb hátrányt sikerült kibekkelni, a vereség árnyékában némileg összeszedték magukat a srácok. Az utolsó utáni pillanatban, 5 másodperccel a dudaszó előtt Czecze Hunor révén egalizáltuk az eredményt.

A hosszabbítás is nagy küzdelmet hozott, az akadémisták magukkal vitték Hartyáni áthúzódó kiállítását, az állás azonban csaknem végig eldöntetlen maradt. A legtöbben már a büntetőlövéseken gondolkodtak, amikor 20 másodperccel a hosszabbítás vége előtt Czecze betalált, így hazahoztuk a bónusz pontot is.

A jól sikerült, eredményes játékot hozó első harmadot követően a srácok rendesen elengedték a gyeplőt, magukra húzták az ellenfelet, akik a 3. harmadban a vezetést is átvették. A záró szakasz végén sikerült kiizzadni a győzelmet, ám egy pont így is a Tüskében maradt. A hokiban gyorsan változnak a dolgok, nem mindig sikerül visszatérni a helyes útra, legfeljebb nagy kínlódások, esetleg pontveszteség árán.

Okos Csanád vezetőedzőönkritikusan nyilatkozott.

„Az első harmadban magabiztos játékot produkáltunk, a miénk volt a dominánsabb csapat, a góljainkat szép akciók során szereztük meg. A 2.  játékrészben teljesen más szellemben léptünk a jégre, elkényelmesedtünk, valószínűleg elhittük, hogy kemény munka nélkül is javunkra „borul fel” a pálya, de nem így történt. Mivel az utolsó etapra sem sikerült visszahozni az első húsz perc jó játékát, a mérkőzés kiélezett párharccá változott. Egy újabb tanuló pénz volt arra nézve, hogy milyen gyors ez a sport, milyen hamar változnak a dolgok és mennyire fontos teljes erőbedobással játszani, akármilyen kaliberű csapat áll is a jégpálya túlsó oldalán.”

A játékosok közül kapusunk, Dorogi Vince véleményére voltunk kíváncsiak.

„Nagyon jól kezdtük a meccset, már az 1. harmadban három gólos előnyre tettünk szert. A 2. harmadban viszont nem tudtuk ott folytatni a meccset, ahol abbahagytuk, valamilyen ok miatt visszavettünk a tempóból. A 3. szakaszban az ellenfél átvette a vezetést, de nem adtuk fel, mert tudtuk, hogy nincs még veszve a találkozó. Végül sikerült hosszabbításra vinni a meccset és nyerni. A tanulság az, hogy nem bízhatjuk el magunkat, a mérkőzéseket végig kell játszani teljes erőbedobással.”

Budapest Jégkorong Akadémia B – Debreceni HK 4-5 hu (0-3, 1-0, 3-1, 0-1)
Gólszerzők:
Hartyáni (3) és Becze, illetve Czecze (2), Lékó és Lusztig

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok