U 14 | A korcsolyázás terén mondtunk csődöt

U 14-es csapatunk szombaton délután Miskolcra látogatott, ahol a DVTK Jegesmedvék alakulatával vívott bajnoki mérkőzést.

Az előzetes esélylatolgatás szerint a hazai csapat volt a mérkőzés favoritja, ami sajnos, a jégen is beigazolódott.

Mintegy 3 perc telhetett el az 1. harmadból, amikor a házigazdák betaláltak, a gól Besenyei szerezte. Ezután egy darabig főleg mezőnyjátékkal telt az idő, majd a 9. percben Semsey-Bakó góljával kiegyenlített a debreceni alakulat, a 15. percben viszont Puskás révén ismét a Jegesmedvék vezettek. Úgy tűnt, hogy a vezetés megnyugtatta a miskolciakat, már a 3. percben növelték az előnyüket, a találatot Jurás szerezte. Ebben az etapban a miskolciak nagy nyomást helyeztek a mieinkre, a harmad végére Besenyei négygólosra hizlalta a vezetésüket. A 3. játékrészben a debreceniek percei következtek, előbb Kuti Balázs, majd Liszkai Zétény szerzett gólt, de ennél azonban nem tudtunk fentebb nyomulni, sőt, az ellenfél még egyszer betalált.

Nagyon sok technikai hibát vétettek a srácok ezen a találkozón. A korcsolyázás terén különösen feltűnő volt a hátrányunk, ami azonban - ha nem is könnyen és gyorsan, - ámde mégis pótolható.

Következzék György István vezetőedző értékelése.

„Ezen a mérkőzésen sajnos, újra azt az arcunkat mutattuk, amit nagyon nem szeretek látni. Kisóvodás, megszeppent játékot játszottunk, amivel fejlődni nem nagyon lehet. Voltak „helyzetecskéink”, de valahol mindig elakadt a dolog és ami nagyon bosszantó, hogy a legalapvetőbb szegmensben mondtunk csődöt, a korcsolyázásban. Túl sokat nem érdemes erről a mérkőzésről beszélni, csak reménykedni abban, hogy mindenki elfelejti, amilyen gyorsan csak lehet.”

DVTK Jegesmedvék – Debreceni HK 6-3 (2-1, 3-0, 1-2)
Gólszerzők:
Besenyei (3), Puskás, Jurás és Fülöp, illetve Semsey-Bakó, Kuti B. és Liszkai Z.

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok