U 12 | Negyedik helyen végeztünk az U 12-es Magyar Kupában

Előkészítős (Kék) csapatunk vasárnap az előző kör második helyezett együtteseivel mérkőzött meg a Magyar Kupa 4-5-6. helyéért.

Borbát Norbert vezetőedző röviden összefoglalta az U 12-es Magyar Kupa 2. fordulójának eseményeit és tanulságait.

KMH SE Vikings – Debreceni HK 2-3 (l-1, 1-2, 0-0)

"Az első mérkőzésen a KMH csapatával találkoztunk. A játékidő elején nem voltak igazán frissek a lábak, egy kis fásultság is érződött rajtunk, ezért jó pár csere kellett ahhoz, hogy elérjük az üzemi hőfokot. Szerencsére ezt az időszakot sikerült egy kapott góllal megúszni. A második játékrészben feljebb tudtunk kapcsolni, ami azt eredményezte, hogy egyre több veszélyes helyzetet alakítottunk ki. Ezekből háromszor is eredményesek voltunk, így sikerült megfordítani a mérkőzést. Két perccel a játékidő vége előtt betalált az ellenfél, ezáltal szorossá tették az utolsó perceket, de sikerült kivédekezni a hátralevő időt."


UTE – Debreceni HK 1-2 (1-1, 0-1, 0-0)

"A 2. mérkőzésen az Ujpest csapatával kerültünk szembe. Sikerült jobban kezdeni, mint az előző mérkőzésen, viszont a vezetést megint az ellenfél szerezte meg. Jó volt látni, hogy ez nem szegte a kedvünket, folyamatosan próbálkoztunk a gólszerzéssel és sikerrel is jártunk; kétszer betalálnunk és képesek voltunk megfordítani a mérkőzést. Az ellenfél a meccs végén megint lehozta a kapusát, de így is sikerült kivédekezni a hátralevő időt. Összeségében azt gondolom, hogy hasznos és eredményes két hétvégét zártunk, ahol mindenki hozzátette a maga részét ahhoz, hogy a csapat sikeres legyen. Ki kell emelni a kapusunkat is, aki nagy támogatást nyújtott a srácoknak hátul. Azt hiszem minden játékos büszke lehet a Magyar Kupa negyedik helyére és én pedig büszkén gondolok a játékosaimra."

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok