Tizennégy gól egy ellenében

A mieink U 14 B-csapata szombaton délben játszotta le a negyedik középszakasz mérkőzését. A srácok eddig egy kivételével valamennyi meccsüket megnyerték, míg ellenfelük, a Győri ETO HC mostanáig még nem tudott pontot szerezni.

Az 1. harmadban nagy fölényben hokizott a hazai alakulat. A mieink folyamatosan támadtak, a 12. percben mégis az ellenfél került előnybe Finta góljával. 13.42-nél Tóth Levente egalizálta az állást, így a harmad döntetlennel zárult, bár a hazaiak 18 kapura lövésével szemben a győriek mindössze négyszer próbálkoztak.

A 2. játékrész elején Némethi találatával átvettük a vezetést, utána Tassi, majd Doros iratkozott fel a góllövők közé. 28.06-nál az ellenfél időt kért, de ez sem használt, néhány másodperccel utóbb Tóth Zalán már az ötödik hazai találatot szerezte. A harmad hátralévő részében újabb 3 gólt jegyzett a csapatunk, Némethi, Tóth Levente és Doros is duplázott.

A 3. harmadban folytatódott a gólszüret: a 43. percben Tassi köszönt be, majd Doros használt ki egy emberelőnyös szituációt. A mérkőzés utolsó 10 percében sem lankadtak a mieink; Tóth Zalán is duplázott, utána Némethi harmadszor jegyzett gólt, Doros pedig a negyedik találatát szerezte. Az utolsó percre is jutott egy debreceni gól, ezt Rozsos lőtte, kialakítva a 14-1-es végeredményt.

A találkozón végig meggyőző fölényben hokizott a debreceni együttes, ami a 2. játékrésztől kezdve gólokban is megmutatkozott. A lőtábla 52-16-ot mutatott a meccs végén, ami jól szemlélteti a két csapat közötti különbséget. Győzelmükkel a mieink továbbra is a csoport élén foglalnak helyet, a KASI USE és a Sportország SC csapataival holtversenyben.

Köllő István edző érthető elégedettséggel kommentálta a mérkőzés fő eseményeit.

„Szokásunkhoz híven nem kezdtük jól a mérkőzést. Végig az ellenfél védekező harmadában tanyáztunk, de hiába lőttünk rengeteget kapura, nagy volt a hibaszázalék. A második és harmadik harmadra összeszedtük magunkat; voltak kicsit szétszórtabb időszakok, amikor nem mentek időben a passzok, de a játékidő java részében összeszedetten és eredményesen hokiztunk. A kapusteljesítménnyel elégedett vagyok, a mezőnyjátékosok is dicséretet érdemelnek. Jó érzés győzelemmel búcsúztatni az óévet. Remélem, hogy hasonló játékot produkálunk majd az új esztendőben, amire nagy szükség is van, hiszen már januárban két kemény erőpróba vár ránk! Mindenkinek békés Karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok, külön köszönöm az együttműködést a játékosoknak, az edző kollégáknak és a szülőknek!”

Debreceni HK B – Győri NEMAK ETO HC B 14-1 (1-1, 7-0, 6-0)
Gólszerzők:
Doros (4), Némethi (3), Tóth L. (2), Tóth Z.(2), Tassi, Derzsi és Rozsos, illetve Finta
 

 

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok