Sok helyzetet hagytunk ki

U 16 A csapatunk a harmadik középszakasz mérkőzésére készülődött vasárnap délben. Két, viszonylag könnyebben hozható mérkőzés után ezúttal a DAB csapatával kerültek szembe, akik a korábbi eredményeik alapján nehéz falatnak ígérkeztek.

Az 1. harmadban fölényben hokiztak a mieink, többet lőttek kapura és a 12. percben Kovács Balázs góljával a vezetést is megszerezték. A harmad végén sikerült kivédekezni Zilahi kiállítását, Szeferinkin 2 perces büntetésének jó része azonban áthúzódott a 2. harmadba.

A 2. játékrész 5. percében Micskei találatával növeltük a hazai előnyt, de négy perccel később Horváth Alex góljával feljebb jött a vendégcsapat. A harmad második felében kivédekeztünk egy emberhátrányt, majd egy előnyös szituációt nem tudtunk jól kezelni. 38.50-nél azonban Révész Csongor belőtte Aranyos átadását, így két góllal vezettünk a játékrész végén.

Nem kezdődött jól a 3. harmad, a 43. percben Horváth újból betalált, majd három perccel később Piszmann Máté kiegyenlítette az állást. Mindkét csapat sok támadást vezetett, számos helyzetet dolgoztak ki, de a mieink lehetőségei rendre kimaradtak. Az 50. percben Kovács Kristófot kiállítottak, a DAB pedig Hajnal révén értékesítette az emberfórt. A mieink küzdöttek ugyan, de nem tudtak betalálni, viszont Horváth még szerzett egy gólt a vendégeknek az utolsó másodpercekben.

A két hasonló játékerejű együttes összecsapásából a jobb 3. harmadukkal ezúttal az újvárosiak kerültek ki győztesen. A debreceni együttes nyerhetett volna, ha jobb százalékkal értékesíti a gólhelyzeteit. OKOS CSANÁD vezetőedző az elmulasztott lehetőségekről beszélt.

„Idén még nem játszottunk Dunaújváros ellen, látva azonban a másik csoportban elért eredményeiket, tudtuk, hogy nem számíthatunk könnyű mérkőzésre. Nem igazán játszottunk jól a találkozón, sok hibát vétettünk, ennek ellenére az első két harmadban sikerült a vezetést megszerezni és megtartani. A 3. harmadban dőlt el a mérkőzés, bár tisztában voltunk azzal, hogy az utolsó pillanatig küzdeni fog a DAB és megtesz mindent a győzelem érdekében. Nekünk is megvoltak a tiszta helyzeteink, két vasat is lőttünk, de mialatt mi kihagytuk a lehetőségeinket, addig az ellenfél gólokat szerzett. Kezünkben volt a találkozó, de a fontos pillanatokban nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket, így a mai meccsből nem mi jöttünk ki győztesen.”

Debreceni HK A - Dunaújvárosi Acélbikák 3-5 (1-0, 2-1, 0-4)
Gólszerzők:
Kovács B., Micskei és Révész Cs., illetve Horváth A.(3), Piszmann M.  és Hajnal

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok