Reméljük a negyeddöntő jobban sikerül

Okos Csanád és legénysége kétségkívül komoly fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy a középszakaszra feljutottak az I-es értékcsoportba. Attól fogva viszont botladozik a társaság, pedig nincsenek híján a kvalitásoknak.

A középszakasz végén, március 7-én Dunaújvárosban léptek a jégre a bajnoki pontokért.

Kimondottan rosszul indult a mieink számára a találkozó, már az első percben vezetéshez jutottak az Acélbikák, az 5. perc elején pedig három góllal vezettek. Ezután némi gólcsend következett, majd a 18. percben Barna Olivér belőtte a negyedik találatukat is. A nyitó harmadban nagy fölényben voltak az újvárosiak, több, mint négyszer annyi lövést küldtek kapura (26-6), mint a debreceniek.

A 2. játékrész harmadik percében a hazaiak az ötödik góljuknál tartottak és egészen a harmad végéig 2-4 percenként egy-egy góllal növelték az előnyüket. A mieink első találatára a 2. harmad legvégéig kellett várni, ekkor Rózsa Ákos kozmetikázott az eredményen.

A 3. harmadra Gergely Hunor helyett Himer Kornél került a debreceni kapuba. A debreceniek kezdtek elfáradni, többet szabálytalankodtak, mint korábban, a harmadban összesen négyszer fújtak ellenünk a játékvezetők. Bár az újvárosiak nyomása némileg enyhült, ebben az etapban még háromszor találtak be a hazaiak. A mieink második gólját az 59. percben Gönczi Gergő szerezte.

Január utolsó napján a debreceni srácok egy góllal legyőzték az Acélbikákat, most azonban nem sikerült nekik ez a bravúr. A hétvégén elkezdődnek a negyeddöntő meccsek, melyeknek során a mieink a Vasas SC együttesével kerülnek szembe. Újabb erős csapat keresztezi tehát az utunkat, reméljük, sikerül helyt állni velük szemben.

A találkozóról Okos Csanád vezetőedző adott gyorsértékelést.

„Az utolsó középszakasz mérkőzésre megpróbáltuk fejben összekapni magunkat és kijavítani a Vasas elleni gyengébb kezdést. Sajnos, ez nem igazán sikerült, egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltük. Hamar ránk tört a DAB, sokkal intenzívebb játékot produkáltak, mint mi, ez az eredményben is megmutatkozott és nem tett jót a csapatunknak. Nem tudtunk szintet lépni a második harmadtól sem, így beleszaladtunk egy nagyobb gólkülönbségű vereségbe. Főként fejben kerültünk hullámvölgybe az utóbbi időben. Bízom benne, hogy pénteken, a rájátszás kezdetén sikerül új lapokkal indulni, mert az eddig látottnál sokkal komolyabb potenciál rejtőzik a csapatunkban!”

Dunaújvárosi Acélbikák – Debreceni HK 12-2 (4-0, 5-1, 3-1)
Gólszerzők:
Nagy B. (3), Barna (3), Palla X. (2), Karaisaridis, Molnár, Kuminka és Rácz, illetve Rózsa és Gönczi

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok