Picik vagyunk, de játékban nagyok leszünk

U 14-es csapatunk augusztus 26-án este Miskolcon játszott felkészülési mérkőzést. A debreceni együttesben a kölyök korcsoportból 7 első éves, 8 másodéves mezőnyjátékos, valamint két másodéves kapus kapott helyet.

A tréningmeccs tapasztalatait György István vezetőedző elemezte.

„A miskolci találkozó jól szolgálta a felkészülésünket. Úgy gondolom, ebben a korosztályban még nem különösebben fontos, hány felkészülési meccset vívnak a srácok, nekem azonban fontos volt, hogy képet kapjak a pályára lépett „újoncokról”, látni akartam, ki, hogyan viselkedik különféle mérkőzésszituációkban.

Összességében azt kaptam, amire előzetesen számítottam. Tisztában voltam azzal, hogy kiváló játékintelligenciával megáldott hokisokkal rendelkezünk és ez vissza is köszönt a találkozón. Ügyesen tartottuk, jól mozgattuk a korongot, folyamatosan keresték egymást a játékosok és nagyon sok helyzetet dolgoztak ki. Csak két gólt tudtunk szerezni, ami abból fakadt, hogy még erőtlenek voltak a lövéseink és a befejezéseket túl akartuk variálni. A hét kapott gól ellenére sem vagyok frusztrált, mivel olyan hibákból születtek, amelyeket el lehet követni ebben a korosztályban. A játékosaim tudják, hogy hibázni lehet és kell is, akár egy kapott gól árán, mert ebből tanulunk, meg kell húzni minden olyan cselt, passzt, amit az adott szituáció megkövetel, még akkor is, ha az ellenfél esetleg leszerel bennünket, vagy lefüleli a keresztpasszainkat.

Picik vagyunk, de játékban nagyok leszünk, ebben biztos vagyok és örülök, hogy így sikerült ez a mérkőzés. Amit én képviselek, amit szeretnék átadni ezeknek a srácoknak, az nem más, minthogy a játékra koncentráljanak, értsék meg a lényegét, élvezzék a szépségét, mert enélkül semmit sem ér az egész!”

DVTK Jegesmedvék – Debreceni HK A 7-2
Felkészülési mérkőzés
Gólszerzőink:
Kuti Balázs és Lékó Marcell

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok