Négy meccs, négy győzelem

Október 6-án, vasárnap ismét a Vasas Jégcentrumban lépett a jégre a DHK szupermini együttese. A négycsapatos torna keretében a mieink a Vasas SC, a Jégkert SE és az UTE csapataival mérkőztek meg.

Matkó Zsolt edző röviden összefoglalta a torna eseményeit és eredményeit.

„Két héttel ezelőtt szinte ugyanezzel a kis csapattal vettünk részt U 8-as tornán, akkor a piros C-csoportban szerepeltünk. Utána arról beszélgettünk, hogy ha egy kicsit javítunk a sebességünkön és jobban odafigyelünk, akkor sárga, azaz B-csapatként is helyt tudunk állni. A fiúk komolyan vették a kihívást és a tőlük megszokottnál is nagyobb figyelemmel, küzdeni akarással harcoltak a jégen. Hiányosságok nyilván most is akadtak, de egyénileg és csapatként is sokszor szemet gyönyörködtető játékot produkáltunk, végül mind a négy mérkőzésünket megnyertük. Még ennél is fontosabbnak tartom, hogy a srácok láthatták; a megfelelő hozzáállással, fegyelmezetten, örömmel és önfeledt játékkal lehet igazi sikereket elérni.”

Csapatunk tagjai voltak: Nagy Ákos, Timbusz Balázs, Seprényi Attila, Kovács-Laczik Levente, Rajhona Attila, Plásztán Borsa, Szatmári Milán, Rózsa Ádám, Sóvágó Attila, Molnár Boldizsár és Szanka Barnabás.

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok