Napközis tábor a legkisebbek számára

Június 15-e óta napközis táborban készülnek a Debreceni HK apróságai a következő szezon kihívásaira.

Ahogyan azt a tábort irányító Fekete Albert vezetőedzőtől megtudtuk, az első turnus 63 hokipalánta részvételével zajlik, közülük 27 játékos a szupermini (U 8) korosztályba tartozik, 24-en érkeztek a tíz éven aluli, mini korcsoportból, míg 12 résztvevő az előkészítősöket képviseli, a lányok száma 14 személy.



A rendezvénynek komoly hagyományai vannak az egyesület életében, hiszen az idén már a negyedik alkalommal kerül sorra. Korábban szezonzáró eseményként szervezték meg, az idén azonban a koronavírus járvány a kora nyári terveket is átírta, így már inkább az új idény előkészítését szolgálja. Fekete Albert elmondta, hogy a program fő célja a korosztályváltások okozta zökkenők minimalizálása, amire adottak a lehetőségek, mivel a szupermini keret negyven, illetve a minik 35 fős létszámából alig néhányan hiányoznak a táborozók közül. A vezetőedző mellett további négy edző – Borbát Norbert, Köllő István, Prakab Szilárd és Prakab János – irányítja a napi munkát, serdülő játékosunk, Madura Petra közreműködésével. A szakmai feladatok gerincét különféle jégkorong-specifikus gyakorlatok képezik, főként az ügyesség, a koordináció és a bottechnika fejlesztésének céljából. Természetesen a napi programból nem hiányoznak a játékok (a foci, a kézilabda és a floorball) sem és rendszeresen sor kerül szabadidős tevékenységekre is.



Fekete Albert az első napokat értékelve elmondta, hogy a tábor iránti érdeklődés és a résztvevők létszáma az idén a legnagyobb, ami főleg az előző évek igényes szakmai- és szervezési munkájának köszönhető. A gyerekek rendre jól érezték magukat, aminek gyorsan híre kelt a szülők körében. A visszajelzések az idén is pozitívak, ami komoly elismerés az edzői stáb számára. Ezt támasztja alá, hogy a jövő heti 2. turnus iránt is jelentős az érdeklődés. A gyerekek mind jobban megismerik egymást, egyre szorosabb kötelékek alakulnak ki közöttük, ami különösen előnyös a hamarosan elkezdődő csapatépítés szempontjából. Azt is biztosra vehetjük; a srácokat nem kell noszogatni esténként, hogy ideje ágyba bújni!

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok