Látványos hokit játszottunk

Szupermini Piros csapatunk játékosai vasárnap délelőtt a Tüskesátorban rendezett tornán vettek részt. A mieink először a szegedeik egyes és kettes, majd pedig a KMH egyes és kettes alakulataival meccseltek.

A torna legfontosabb eseményeit Matkó Zsolt edző foglalta össze.

„A hozzánk hasonló játékerőt képviselő szegedi együttesekkel szoros és izgalmas mérkőzéseket játszottunk. Szükség volt néhány cserére, míg a gyerekek fel tudták venni a szükséges fordulatszámot, de ez volt a hétvége egyetlen negatív tapasztalata. Ezt követően már mindenki a tudásának megfelelő szinten teljesített. A torna második felében a KMH abszolút kezdő, újoncokból álló együtteseivel találkoztunk. Ezt a két meccset inkább edzésnek tekinthettük, bár a mieink sem a legtapasztaltabb hokisok közül kerültek ki. Leginkább azt teszteltük, hogy a játékosaink mennyiben tudnak csapatként együttműködni. A próba jól sikerült, a mieink nagyon érett módon álltak hozzá a feladathoz és látványos hokit produkáltak.”

A tornán debreceni részről az alábbiak vettek részt: Hadházy Ákos, Szatmári Milán, Liszkóczi Balázs, Rajnoha Attila, Madura Martin, Sóvágó Attila, Seprényi Attila, Kovács Benett, Gulyás Borbála és Ravetzky Kornél.

2020.02.16. 10.00 Tüskesátor
U 8 Piros
SZMINI 122

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok