Hétvégén a minik és a szuperminik is jégre léptek

November 30-án Debrecenben rendeztek U 10-es tornát a piros csoportba tartozó együttesek számára. Az eseményen a házigazdák mellett a DVTK Jegesmedvék, a Szabolcsi Solymok, a Csabai Farkasok, valamint a Kazincbarcikai Ördögök csapatai képviseltették maguk

A torna legfontosabb eredményeit Fekete Albert, a mieink vezetőedzője értékelte.

„Játékosaink közül sokaknak ez volt az első megmérettetése, ez a mérkőzések folyamán látható is volt, egy kicsit ijedten és bátortalanul játszottak. Természetesen akadtak olyanok, akik jobb teljesítményt nyújtottak és voltak, akiktől én többre számítottam. A torna arra szolgált, hogy a gyerekeket még lelkesebb munkára ösztönözze, annak érdekében, hogy jobbak és sikeresebbek legyenek.”

Csapatunk tagjai voltak: Plásztán Borsa, Kovács Eszter, Kovács Rebeka, Lipták Levente, Mráz András, Deák-Csengeri Botond, Kovács Barna, Péter Zoltán, Völgyi Péter, Lekli Zétény és Vetési Máté.


A szuperminik két csapata vasárnap a Miskolcon szervezett sárga jelzésű tornán lépett jégre. Mivel az eseményre csak a házigazdák és a mieink jelentkeztek, a miskolci csapattal játszottunk három mérkőzést. A miskolci torna tapasztalatait Fekete Albert vezetőedző foglalta össze.

„Az első csapatban azok a játékosok szerepeltek, akik régebben kezdtek el jégkorongozni és ezáltal előbbre tartanak a fejlődésben. Az általuk nyújtott játékkal elégedett voltam. Nagyon jó volt látni, hogy minden téren az ellenfeleink fölé kerekedtünk és sok olyan dolgot láttam a meccseiken, amiket az edzéseken gyakoroltunk.”

Az 1. csapat névsora: Plásztán Borsa, Rózsa Ádám, Seprényi Attila, Molnár Boldizsár, Szanka Barnabás, Sóvágó Attila, Rajnoha Attila, Varga Léna, Kovács-Laczik Levente, Hadházy Ákos és Szatmári Milán.

„A második csapatunk főleg kezdőkből tevődött össze, az általuk produkált teljesítmény az elvárásoknak megfelelő volt. Nagyon bátran és lelkesen játszottak, örömmel láttam, hogy az elmúlt két-három hónapban milyen sokat fejlődött a korcsolyázó tudásuk és egy pár gyereknél a korongkezelés is. Összességében mindkét csapat játékával meg voltam elégedve, azt láttam viszont, amire számítottam; lelkesedés, küzdés és sok korcsolyázás.”

A 2. csapat névsora: Nagy Ákos, Hidvégi Aliz, Gulyás Borbála, Kovács Petra, Kovács Dániel, Kiss Dániel, Kertész Zalán, Madura Martin, Kovács Benett, Ravetzki Kornél, Kaszás Bence és Liszkóczi Balázs.

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok