Hetet ütöttünk Dunában

Kedden kora délután Dunaújvárosban játszotta le a soron következő középszakasz meccsét a DHK U 16 A csapata.

A szurkolók győzelmet reméltek a mieinktől, egyrészt azért, mert a fiúknak volt némi törleszteni valója az Acélbikákkal szemben, másrészt ha nyernek, átvehetik a vezetést a csoportjukban.

Az 1. harmadban a debreceni srácok játszottak fölényben, sokkal többet lőttek kapura (7-16), mint a hazaiak. Ennek ellenére 06.45-nél Lengyel góljával az ellenfél szerezte meg a vezetést, majd a 18. percben Dorogi Máté találatával kiegyenlítettek a mieink.

A 2. játékrész elején frissebben mozgott a vendégcsapat, nem véletlen, hogy már az első percben sikerült fordítani, a gólt Kovács Kristóf lőtte. 37.01-nél Dorogi újabb góljával már két találattal vezettünk. A 38. percben azonban előbb Urbánt, röviddel később Révész Csongort állították ki, a kettős hátrányban szépített a DAB, ismét Lengyel volt a gólszerző.

A 3. harmad elején Váraljai Ádámot küldték a büntetőpadra, a fórban Márkus révén újra döntetlenre jött fel a hazaiak. 45.35-nél Révész Csongor váltott gólra egy emberelőnyt, majd pár másodperccel utóbb Micskei növelte a mieink előnyét. Az újvárosiak nehezen viselték el a történteket, egymás után három játékosukat állították ki, a debreceni csapat pedig Szeferinkin dupla fórban lőtt góljával büntetett. A 3-7-es végeredményt 58.10-nél Fodor állította be.

A debreceni együttes főleg az első és a harmadik harmadban mutatott jó játékával megérdemelten győzött, visszavágtak az újvárosiaknak a januári vereségért és a III. csoportban egy ponttal átvették a vezetést. OKOS CSANÁD vezetőedző elismerőleg szólt a csapata teljesítményéről.

„A hétvégi debreceni torna és a hosszú utazás fáradalmai fizikailag és mentálisan is éreztették a hatásukat, ami megmutatkozott a játékunk tempójában is. Viszont örülök annak, hogy fiúkban maradt tűz, akarat és kitartás, így Dorogi Máté vezérletével sikerült a DAB fölé kerekedni. Gratulálok a csapatnak!”

Dunaújvárosi Acélbikák – Debreceni HK A  3-7 (1-0,1-2, 1-4)
Gólszerzők:
Lengyel(2) és Márkus, illetve Dorogi(2), Kovács Kr., Révész Cs., Micskei, Szeferinkin és Fodor

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok