Három góllal nyertünk Szegeden

Tizenkét nap alatt immár a negyedik bajnoki meccsét játszotta le a DHK ifi csapata. A srácok szerdán Szegedre látogattak, ahol a bajnokságban még pont nélkül álló házigazdák ellen léptek a jégre.

A találkozón korán előnybe kerültek a mieink, 01.22-nél Spakovszky átadását Szabó Benedek értékesítette. Alig több, mint öt perccel később Spakovszky egyéni akciója nyomán már két góllal vezettünk, az utóbbi gól emberelőnyben esett. A 15. percben Ellerbrock szólóból szerezte meg a harmadik találatunkat. Az eredmény a harmad végéig nem változott, az első periódusban nyomasztó fölényben hokiztak a mieink. A 2. játékrész is gyors debreceni góllal indult, 26 másodperccel a korongbedobás után Borbát átadásából Ellerbrock duplázott, majd a 29. percben Borbát lőtte meg a mieink ötödik gólját. Nem sokkal később Ferró találatával szépített a szegedi együttes, a 38. percben pedig Sánta góljával még feljebb zárkóztak. A 3. harmad elején Ellerbrock újra növelte a távolságot a két együttes között, fél perc múltán a szegedi oldalon Faragó szerzett gólt, ezt követően pedig már csak a kiállítások jelentettek jegyzőkönyvi eseményt.

A számos meghatározó játékosa nélkül érkező debreceni együttes korán eldöntötte a mérkőzést, a találkozó felétől már csak arra koncentráltak, hogy a 3 pontot biztosan hazavigyék. Végül három gólos különbséggel hozták le a találkozót, győzelmük teljes mértékben megérdemelt.

György József vezetőedző elemzésében a következőket emelte ki.

„Nagyon jól kezdtünk, Szabó Benedek már a 2. percben értékesítette Spakovszky átadását.  A 7. percben Spakovszky zseniálisan húzta el a kapus előtt a korongot és betette az üres kapuba, majd a 15. percben Ellerbrock egyéni akcióból volt eredményes. Az első harmadban nagy fölényben játszottunk, a Szegednek momentumai sem voltak. A 2. játékrész legelején Ellerbrock megszerezte a második találatát, Borbát passzát váltotta gólra. Ezután egy kicsit átalakítottam a csapatot, hogy minél több játéklehetőséget kapjon a harmadik és a negyedik sor.  Ennek az lett a következménye, hogy a Szeged egyre többet tudott támadni. Borbát még értékesítette Spakovszky passzát, 0-5 után azonban kiengedtünk, számos egyéni hibát követtünk el, felelőtlenül bántunk a koronggal és nem voltunk elég határozottak. Emiatt kétszer is betalált a Szeged, Gönczi Bencének is volt néhány jó védése. A harmadik játékrészre sikerült újra rendet rakni a fejekben. Végig mi uraltuk a játékot, de csak egy gólt szereztünk Ellerbrock révén, míg a szegediek az öt próbálkozásukból egyet értékesítettek. A kapunkban Gönczi Bence eleinte nem sok lövést kapott, utána nehezen vette fel a ritmust, nem tudott bravúrokat bemutatni, de hozta a kötelezőt.

A keretet figyelembe véve elégedett vagyok a mérkőzésen látottakkal. Az ehhez hasonló meccseken tudok több jégidőt adni a 3-4. sornak, de ezúttal sem tudtak élni a lehetőséggel. Ezeknek a játékosoknak nagyon sokat kellene egyénileg, külön is dolgozni, hogy versenyképesek legyenek, különösen a mainál erősebb ellenfelekkel szemben.”

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű – Debreceni HK 3-6 (0-3, 2-2, 1-1)
Gólszerzők:
Ellerbrock(3), Szabó B., Spakovszky és Borbát, illetve Ferró, Sánta és Faragó

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok