Győzelem az alapszakasz végén

Szombaton délután játszotta le szezonbeli utolsó alapszakasz meccsét a DHK U 14 B együttese.

Ellenfelük, a KMH SE Warriors ugyan a miénknél valamivel jobb pozíciót foglalt el a tabellán, de a papírforma szerint két hasonló felkészültségű együttes találkozott egymással.

A mérkőzés eleje egyenlő erők összecsapását hozta, majd a 9. percben Kató Bence emberelőnyből szerzett vezetést a mieinknek. A harmad közepén azonban fordult a kocka; Szabó dupla fórból egyenlített, majd Gál találatával a vezetést is átvette a KMH. A 15. percben Lékó Marcell révén mi egyenlítettünk, de a harmad végére Horváth góljával ismét az ellenfélnél volt az előny.

A 2. játékrészben rengeteg volt a kiállítás, ehhez jobban alkalmazkodtak a mieink; a 22. percben Lékó Marcell szerzett emberelőnyös gólt, majd tíz perccel később egyenlő létszámnál is betalált. A következő gólt ugyancsak emberfórban Árva László szerezte.

A 3. harmad elején Szabó Bence góljával növeltük az előnyünket, de Gál rövidesen válaszolt, a KMH szakvezetője pedig az 58. percben időt kért és a kapuslehozatallal is megpróbálkozott. Az ellenfél ugyan fél perccel a találkozó vége előtt még egyszer betalált, de az egygólos különbséget sikerült a debreceni legénységnek megtartani.

Az alapszakaszt lezáró mérkőzésén küzdött, hajtott a kölyök B csapatunk és izgalmas végjáték után győztesen hagyta el a jeget. Bízunk abban, hogy ez a találkozó fordulópont lesz a csapat életében és a középszakasz során még sok örömöt szereznek a szurkolóknak.

Salánki Attila vezetőedző elégedetten nyugtázta játékosai küzdőszellemét és jó teljesítményét.

„Természetesen úgy mentünk neki a meccsnek, hogy ezt mindenképp meg kell nyerni és szerencsére ebben a legtöbb játékos partnernek bizonyult. Volt testjáték, csapatjáték, küzdőszellem,  csupa olyan dolog, amelyek eddig hiányosságai voltak a csapatnak. A végére szoros lett, de sikerült megtartani a vezetést. Győztesen hagytuk el a jeget és mindenki elégedetten mehet el a téli szünetre. Jövőre vár minket a középszakasz, ahol előreláthatólag kiegyenlítettebb meccsekre van kilátás.”

Debreceni HK B – KMH SE Warriors 6-5 (2-3, 3-0, 1-2)
Gólszerzők:
Lékó(3), Kató, Árva és Szabó B. II, illetve Gál(2), Szabó, Horváth és Gergely D.

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok