Elkezdődött az Easter Cup

Április 5-7-ig immár tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a több utánpótlás korosztályt is megmozgató Húsvéti Tornát (Easter Cup) a csehországi Most és a szomszédos Bilina városában.

Egyesületünk az idén az U 14-es korosztályban képviselteti magát, öt nemzet nyolc csapatának társaságában. A tizenöt éven aluliak küzdelmeiben a házigazdák a HC Draci Bilina és a Rytiri Kladno együtteseit indították, rajtuk kívül a Slovan Bratislava, Ukajnából az SRG International Team, három finn csapat, a Jukurit és Lahti Pelicans I és II, valamint a Székelyföldi Jégkorong Akadémia szállt harcba a Húsvéti Kupáért.

A résztvevőket három (A, B és C) csoportba osztották be a szervezők, a mieink a C-csoportba kerültek, ahol a Lahti Pelicans II és a Rytiri Kladno együtteseivel kerültek szembe. Az első napi mérkőzések eredményeiről GYÖRGY ISTVÁN vezetőedző küldött összefoglalót.

Lahti Pelicans II (FIN) – Debreceni HK  6-3
Gólszerzőink:
Révész Levente, Gellén László és Domán Péter

„Az első harmadban sajnos, túlságosan tiszteltük az ellenfelet, eléggé megilletődötten játszottunk, aztán ahogyan teltek a percek, úgy kezdtünk egyre inkább belelendülni a mérkőzésbe. Küzdelmes találkozó volt, eléggé megdolgoztatott minket az ellenfél, de a srácok szépen helytálltak. A finnek két, szinte azonos képességű csapattal érkeztek, mindkét keretet egyforma erősségű, egyértelműen képzett játékosok alkották. Szégyenkezni valónk nincsen, a góljaink mellett még számos helyzetet is sikerült kidolgozni. Végig küzdöttünk, de ezúttal csak ennyire futotta.”


HC Rytiri Kladno (CZE) - Debreceni HK 6-3
Gólszerzőink:
Gellén László, Révész Levente és Csanády  Marcell

„Tudtuk, hogy ez a találkozó sem lesz egyszerűbb az előzőnél; fizikálisan a mieinknél jóval erősebb, magasabb és gyorsabb társasággal néztünk szembe, de ebből megint egy jó mérkőzés kerekedett ki. Ha egy kicsit jobban összpontosítunk és helyenként koncentráltabbak vagyunk, akkor a kevés helyzetünkből még több gólt tudtunk volna elérni. Hiányérzetem a védekezés miatt van, ugyanis a hat kapott gólból három nagyon könnyen született, szinte tálcán kínáltuk nekik. Ezen a meccsen is szépen helytálltunk, mindent kitettünk a jégre, ami az erőnkből tellett.”

A mérkőzések szombaton és vasárnap is folytatódnak.

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok