Elkezdődött a CJHL Torna 3. fordulója - változások a nyitónapon

Február 7-én, pénteken délelőtt Debrecenben folytatódtak az U 14-es korcsoport küzdelmei a Carpathian Hockey League (CJHL) Farkasok divíziójának Zöld csoportjában.

A hét közepéig úgy tudtuk, hogy a 3. fordulóra a Michalovce és a Sanok együttesei, valamint a tornán vendégként induló miskolci csapat mellett három ukrán alakulat érkezik városunkba. Az Automobilist Kyev azonban betegségek miatt lemondta a részvételét, a helyükre a DHK B csapata került. Így ebben a fordulóban részt vesz két vendéggárda is, az általuk elért eredményeket viszont a hivatalos ponttáblázaton nem veszik számításba.

A nyitónap délelőttjén a hazai A-csapat a DVTK Jegesmedvékkel, míg a B-együttes a HK Mládez Michalovce-vel mérkőzött meg. Az első nap hazai vonatkozású eseményeit a két vezetőedző, György István és Salánki Attila, valamint Borbát Norbert edző értékelte.

Eredmények

Farkasok Divízió/Zöld csoport (U14)
1. nap
2020. 02. 07.


10.00 DVTK Jegesmedvék – Debreceni HK 1-2 (0-1, 1-1)
Gólszerzők:
Trajcsik, illetve Szűcs M. és Majoros

György István:

„Nem volt egy színvonalas találkozó; az első félidőben mi domináltunk inkább, a második többnyire a miskolciakról szólt. Sikerült két gólt lőnünk, így minimális különbséggel megnyertük a meccset. Hogy mi okozza időnként a rövidzárlatot, azt még keressük, de valamiért ezen a találkozón nem tündököltünk igazán.”

11.20 HC Morski Vovky Odessa – Kryzhynka Kyev 0-2 (0-0, 0-2)
Gólszerzők:
Maksymenko (2)

12.40 HK Mládez Michalovce – Debreceni HK B 14-0 (9-0, 5-0)
Gólszerzők:
Prokopovic(6), Matta(3), Réh(2), Cuvan, Mitnik és Marcin

Borbát Norbert:

„A védekezéssel végig komoly gondjaink voltak, nem tudtuk tartani a helyünket, sokszor voltak szabadon az ellenfél játékosai a védekező harmadban. A 2. játékrészre ugyanez volt jellemző, több rövidzárlat történt és ezekből gólokat kaptunk. Pozitívum viszont, hogy a küzdéssel nem volt gond.”

14.00 STS UKS Niedzwiadki MOSiR Sanok – DVTK Jegesmedvék 7-0 (4-0, 3-0)
Gólszerzők:
Czopor(2), Prokopiak, Tymcio, Stabila, Niemczyk és Miszczyszin

15.20 Debreceni HK – HC Morski Vovky Odessa 7-8 (5-2, 2-6)
Gólszerzők:
Czecze(2), Kovács S., Rózsa, Szűcs, Vona és Bodnár, illetve Ulyanov(4), Frenkel(2), Pilipishin és Gunko

György István:

„Az első meccs után azt kértem a csapattól, hogy fektessünk ebbe a találkozóba nagyon sok munkát, hogy komfortosabban érezhessük magunkat, és jobban élvezzük. Ez teljes mértékben megvalósult, még úgy is, hogy négy gólos előnyben is voltunk. Nagyon magas fordulatszámon pörögtek a játékosok, és jó volt látni, hogy kontrolláljuk a mérkőzést. A kapott gólokért az ellenfélnek nemigen kellett megdolgozni, ajándékba kapták azokat tőlünk, de a hiba benne van a játékban, ezzel semmi problémám nincs. Nekem csak az számít, hogy meglegyen a megfelelő koncentráció, a sebesség és az összjáték, szerencsére ebből elég sokat kaptam ma délután.”

16.40 Kryzhynka Kyev – HK Mládez Michalovce2-4 (0-3, 2-1)
Gólszerzők:
Riabchun, illetve Prokopovic(2), Matta és Marcin

18.00 Debreceni HK B – STS UKS Niedzwiadki MOSiR Sanok 0-12 (0-7, 0-5)
Gólszerzők:
Tymcio(2), Burczyk(2),Czopor(2), Samborski(2), Sawieczky, Prokopiak, Niemczik és Szarzinsky

Salánki Attila:

„Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Az ellenfél a játék minden elemében túlnőtt rajtunk, nehéz meccsen vannak túl. Arra kértem a srácokat, hogy próbálják meg élvezni a meccset, nem az eredmény a fontos, hanem az, hogy mindenki tegyen meg mindent, amit tud. A hajtással nem volt gond, megyünk tovább és próbáljuk élvezni, hogy ilyen játékerejű csapatok ellen hokizhatunk.”

A szombati 2. játéknapon a debreceni A-csapat először a Kryzhynka Kyev együttesével, a B- csapat a DVTK Jegesmedvékkel találkozik, délután pedig egymás ellen meccselnek.

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • TEVA
  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok