Egy góllal ritkán lehet meccset nyerni

Idei első hazai meccsét játszotta vasárnap a mieink U 16 B csapata, ellenfelük a DVTK Jegesmedvék B- együttese volt. Bár a két csapat játékerejét előzetesen nehéz volt megbecsülni, összességében szoros mérkőzésre lehetett számítani.

Az 1. harmadban jól kezdtek a mieink, 05.08-nál a vezetést is sikerült megszerezni, Fehér Zalán egyéni akciója révén. Tizenegy perccel később Zimány góljával egyenlített a miskolci csapat. A harmad nagy részében kiegyenlített játékot láthattak a nézők. A 2. játékrészben fölényben hokiztak a mieink, 25.33-nál mégis az ellenfél vette át a vezetést, a góljukat Bak Ármin lőtte. A harmad során háromszor is emberfórba kerültünk, de ezek egyikét sem sikerült gólra váltani. A 3. harmadban főként a mezőnyben folyt a játék. A mieink jóval többet támadtak, de a befejezésekkel nem volt szerencséjük. 57.05-nél a vendégek rosszul cseréltek, ismét emberelőnybe kerültünk, majd 58.09-től már dupla fórban játszhattunk. A mieink szakvezetője, Prakab Szilárd azonnal időt kért, de játékosai a hátralévő két percben kettős emberfórban sem tudtak betalálni.

A mérkőzésen egyik csapat sem játszott igazán jól. Döntőnek bizonyult, hogy a mieink számos kidolgozott helyzetet, emberelőnyöket hagytak ki, míg a miskolciak kevés helyzetükből kettőt értékesítettek, ezzel hazavitték a három pontot.

Prakab Szilárd vezetőedző csalódottan értékelt a találkozó után.

„Ezen a meccsen jobban hokiztunk, többet tartózkodtunk az ellenfél védekező harmadában, többet is lőttünk kapura, mint ők. Sajnos a helyzeteink közül csak egyet tudtunk értékesíteni. Ha legalább 40 %-os hatékonysággal használjuk ki az adódó lehetőségeket, akkor megnyerhettük volna a találkozót. Az utolsó két percben kettős emberelőnyben felálltunk, de vagy a kapusba lőttük a korongot, vagy fölé-mellé vágtuk. Végig gondok voltak az irányzékkal, pedig a srácok küzdöttek, hajtottak, mindent megtettek a fordítás érdekében. A közeljövőben azon fogunk dolgozni, hogy a támadásainkat eredményesebben tudjuk befejezni.”

Debreceni HK B– DVTK Jegesmedvék B 1-2 (1-1, 0-1, 0-0)
Gólszerzők:
Fehér Z., illetve Zimány és Bak

Címkék

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

  • PWC
  • B.R.A. Company
  • CJHL
  • Marczi Skate
  • Debreceni Sportcentrum
  • ZolComp Network Kft.
  • Debreceni Jégcsarnok