ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

AL | Visszatérés a jó útra

Közzétéve: 2026-11-01

Cimkék:  AL

Húsz perc kellett ahhoz, hogy megtörjön a jég Jászberényben, a folytatásban viszont már gördülékenyen ment a játék a DEAC JA számára. Az emberelőnyös helyzetek kihasználása végigkísérte az estét, a hazaiak pedig csak a záró szakaszban tudtak válaszolni. A bajai kudarc után más arcát mutatta a gárda, jövő héten pedig újra hazai pályán láthatjuk a fiatalokat, akik az FTC-Telekom csapatát fogadják.

A Lehel ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Borbát Márk nyilatkozott:
A mai mérkőzésen végre visszatértünk a jó útra, nagyon jó volt látni, hogy végigküzdötték a mérkőzést és akarták a győzelmet. Azt gondolom, hogy meccs nagy részében uraltuk a játékot, és így a végére nem volt kérdés, hogy győztesen hagyjuk el a jeget. Nagyon jó volt látni, hogy azokat a dolgokat viszont láttam, amiről beszélgettünk és megnéztük videón, hogy miben kell javulni, és ezt be tudták építeni a játékba. Nagyon örülök a három pontnak, és megyünk tovább ezen a jó úton, gratulálok a srácoknak, nagy munkát tettek bele!

A DEAC JA pontszerzői: Domán Péter (1G, 2A), Kovács Alpár (1G, 1A), Ördög Roland (1G), Varga Máté Attila (1G), Görbe Balázs (1A)

2026. október 31., Jászberényi Jégcsarnok
Andersen Liga, alapszakasz
Lehel HC - DEAC JA 1-4 (0:0, 0:2, 1:2)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»