Pergő iramban indult az a pénteki délután, amelyen a serdülők végig nyomás alatt tartották a Szombathelyi Pingvinek védelmét. A debreceniek mindhárom játékrészben több találattal terhelték meg a jegyzőkönyvet, miközben a védekező harmadban alig akadt tennivaló. A két együttes szombaton ismét összecsap a Debreceni Jégcsarnokban, ezúttal az alapszakasz zárófordulójában.
A Pingvinek ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, György József nyilatkozott:
Nagyon örülök, hogy sikerült komolyan venni ezt a mérkőzést, féltem egy kicsit, hogy nehogy megnehezítsük saját dolgunkat, mint ahogy tettük a Sportországgal két hete. Meglőttük már az első harmadban azokat a gólokat, ami elég volt ahhoz, hogy egy könnyű mérkőzés legyen, holnap is szükség lesz a megfelelő komolyságra az utolsó alapszakasz mérkőzésen is.
A DEAC JA pontszerzői: Teschmayer Ákos (5G, 2A), Sutyák Márton (4G, 2A), Rózsa Ádám (1G, 3A), Rajnoha Attila Ákos (1G), Szatmári Milán (1G), Molnár Boldizsár (1G), Sutyák Péter (1G), Szentmiklóssy Zétény (2A), Lipták Levente (1A), Oláh Márton (1A), Üveges Márk (1A)
2026. október 30., Debreceni Jégcsarnok
U16 magyar bajnokság, alapszakasz
DEAC JA - Szombathelyi Pingvinek 14-0 (5:0, 5:0, 4:0)
A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»