ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U16 | Hullámvasút, kapott gól nélkül

Közzétéve: 2026-10-19

Cimkék:  U 16

Hazai pályán fogadta az Ifj. Ocskay Gábor JA csapatát serdülő korosztályunk. A DEAC JA jól kezdett, a középső szakaszban viszont sok kiállítást kellett kivédekeznie, és csak az utolsó tíz percben állt össze igazán a játék. A tizenegy forduló után 23 ponttal harmadik helyen álló együttesre nehéz hétvége vár jövő héten, hiszen szombaton a Vasas, vasárnap a MAC otthonában lép jégre.

Az IOGJA ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, György József nyilatkozott:
A mai nap egy kicsit a keret átalakult, kettő játékos kimaradt a tegnapihoz képest és kettő jött. Nagyon jól kezdtünk az első harmadban, ami a kapura lövési mutatóban is megmutatkozott és sikerült kétszer is betalálni, de nagyon sok helyzet kimaradt. A második játékrészben pedig már mi voltunk azok, akik buta kiállításokkal magunkra húztuk az ellenfelet, de ezeket szerre kivédekeztük, természetesen a kapusunk nagyon nagy tartást adott, hogy ezeket átvészeltük. Az utolsó harmad első felében megint ők domináltak és ismét megadtuk a lehetőséget, hogy felzárkózzanak, főleg a harmadik sorunk, aki rendszeresen beragadt, majd az utolsó 10 percben játszottunk a legjobban az egész mérkőzés során. Egy hullámvasúthoz hasonlítanám ezt a mai mérkőzést, amiből mi jöttünk ki jobban, mind a két csapatban benne volt a szombati mérkőzés a lábakban, ezért nem volt akkora iram, mint amilyent szerettem volna látni. A jövő héten az edzéseken átvesszük az alapokat és felkészülünk az egyik legnehezebb hétvégénkre, szombaton a Vasas otthonában majd vasárnap a MAC-kal játszunk idegenben.

A DEAC JA pontszerzői: Teschmayer Ákos (2G), Hadházy Ákos Zoltán (1G, 1A), Bereczki Dóra (2A), Lipták Levente (1G), Szatmári Milán (1A) és Oláh Márton (1A)

2026. október 18., Debreceni Jégcsarnok
U16 bajnokság alapszakasz
DEAC JA - Ifj. Ocskay Gábor JA, 4-0 (2:0, 1:0, 1:0)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»