ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U19 | Győzelem az OHA ellen

Közzétéve: 2026-10-11

Cimkék:  U 19

Idegenben, az Óbudai Jégcsarnokban lépett jégre az OHA ellen ifi csapatunk. A nyitó szakaszban kétszer is hátrányba kerültek a debreceniek, a második húsz percben viszont nagy nyomás alá helyezték a hazaiakat, és ekkor jöttek a gólok is. A záró játékrész ismét szorossá vált, a három pontot azonban sikerült megőrizni.

Az OHA ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Borbát Norbert nyilatkozott:
Az első harmadban már érezhető volt, hogy mi fogunk dominálni, de volt egy-két könnyelmű megoldásunk a saját zónánkban, és emiatt kétszer is nekünk kellett az eredmény után futni. A második harmadban aztán kijött a két csapat közötti különbség, nagy nyomás alá tudtuk helyezni a hazai csapatot, sok helyzetet sikerült kidolgozni és végre a gólok is jöttek. A harmadik harmadban aztán nem reagáltunk jól a körülményekre és megint nagyon nehéz helyzetbe hoztuk magunkat. Holnap kupamérkőzés vár ránk, a második harmadban mutatott játékunkat kell tovább vinnünk.

A DEAC JA pontszerzői: Tóth-Kurucz Tamás (1G, 3A), Lusztig Márk (2G), Prokob Regő (1G), Mészáros Gergő Gyula (1G) és Fodor Péter (1G)

2026. október 10., Óbudai Jégcsarnok
U19 bajnokság alapszakasz
OHA - DEAC JA, 4-6 (2:2, 0:2, 2:2)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»