Szeptember 20-án, vasárnap a MAC rendezésében lépett először jégre U8-as B csapatunk. A DHK a házigazda mellett a Megyeri Pingvinek és OHA ellen mérkőzött meg a tornán. A gyerekek bátran és lelkesen játszottak, a végén pedig éremmel a nyakukban ünnepelhettek.
A tornán játszott mérkőzésekről az edző, Köllő István nyilatkozott:
2026. szeptember 20-án, vasárnap a B csapatnak is megvolt az első tornája. A gyerekek nagyon várták ezt a napot, és öröm volt látni, milyen bátran és lelkesen játszottak. Mindenki a tudásához mérten jól teljesített. Voltak, akik életük első tornáján vettek részt, mégis ügyesen helytálltak. A kapusunk is szépen védett, különösen akkor, amikor végig tudott koncentrálni.
A torna végén jó volt látni a boldog arcokat, és öröm volt átadni az érmeket, mert a gyerekek megérdemelték őket. Természetesen még sokat kell fejlődnünk, de büszke vagyok rájuk, mert küzdöttek és jókat játszottak.
Nagyon szépen köszönöm a szülők segítségét és támogatását! Önöknek is köszönhető, hogy ilyen jól sikerült ez a torna.
2026. szeptember 20., Kisstadion
U8 magyar bajnokság
A torna menetrendje az alábbi linken érhető el»