Újabb felkészülési mérkőzést játszott Andersen Ligás csapatunk a szezonnyitó előtt, ezúttal a Lehel HC vendégeként a Jászberényi Jégcsarnokban. A lendületes kezdés után a DEAC JA fejben kiengedett, a hazaiak pedig ezt könyörtelenül kihasználták. A tanulságokra gyorsan szükség lesz, hiszen szeptember 26-án rajtol a bajnokság, az első fordulóban pedig a Vasas SC érkezik Debrecenbe.
A Lehel ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Borbát Márk nyilatkozott:
A mérkőzést nagyon jól kezdtük, 4 perc után vezettünk 2-0-ra, de sajnos ezután azt hittük, hogy megvan ez a mérkőzés és fejben kiengedtünk. Az első harmad után figyelmeztettük a srácokat, hogy térjünk vissza jó útra, de sajnos ha egyszer fejben kiengedsz, nagyon nehéz visszatérni a jó útra. A második harmadtól az ellenfél érezte, hogy nem vagyunk ott mérkőzésen és vérszemet kapott, innentől kezdve szinte az összes párharcot elveszítettük és ez megbosszulta magát. Úgy gondolom, hogy jókor jött ez a pofon számunkra, hogy nem szabad kiengedni egy percre sem, jövő héten kezdődik a bajnokság. A héten kőkeményen fogunk dolgozni, hogy minden kész legyen a hétvégére!
2026.09.20, Jászberényi Jégcsarnok
Andersen Liga felkészülési mérkőzés
Lehel HC - DEAC JA, 8-3