Szoros mérkőzésen maradt alul ifi csapatunk a második felkészülési találkozóján, mivel az FTC-Telekom 2-1-re nyert augusztus 31-én a Debreceni Jégcsarnokban. Az első edzőmeccshez képest fegyelmezettebb és korong nélkül is jobban működő játékot mutatott a DEAC JA. A gólszerzés viszont továbbra is a legnagyobb adósság, hiszen 120 perc felkészülési játékidő alatt mindössze egyetlen találat gyűlt össze.
Az FTC-Telekom ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Borbát Norbert nyilatkozott:
Második felkészülési mérkőzésünket hazai pályán játszottuk az FTC csapata ellen. A találkozó fő célja ezúttal is az volt, hogy felmérjük, hol tartunk jelenleg, illetve lássuk, hogy egyénileg ki mennyire tudja alkalmazni az eddig tanultakat.
Az első felkészülési mérkőzésünkhöz képest jó volt látni, hogy tudtunk előrelépni. Jóval fegyelmezettebbek voltunk, és a korong nélküli játékunk is sokat javult. Természetesen technikai hibák most is előfordultak, illetve a soroknak még össze kell csiszolódniuk ahhoz, hogy gördülékenyebben és hatékonyabban menjen a játék.
Két területen azonban gyors javulásra lesz szükségünk. Az egyik a gólszerzés, jó minőségű helyzeteket tudunk kialakítani, de sajnos 120 perc alatt eddig mindössze egyszer sikerült betalálnunk. A másik a cserék hossza. Fontos lesz, hogy lerövidítsük a cseréket, így folyamatosan friss játékosok lesznek a jégen, amivel tovább tudjuk fokozni a nyomást az ellenfélen.
Dolgozunk tovább, és készülünk a bajnoki rajtra!
2026. augusztus 31., Debreceni Jégcsarnok
U19 felkészülési mérkőzés
DEAC JA - FTC-Telekom, 1-2