ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

U12 | Tanulságos két nap a Jegesmedvék ellen

Közzétéve: 2026-09-03

Cimkék:  U 12

Kétnapos felkészülési párharcot játszott U12-es csapatunk a DVTK Jegesmedvék ellen augusztus 29-én és 30-án, egy-egy mérkőzést a Debrecenben és Miskolcon. A találkozók már az új szabályok szerint zajlottak, ahol az első két harmadban szűkített, a harmadik játékrészben pedig egész pályán folyt a játék. A miskolciak erősebbnek bizonyultak, a hétvége viszont pontosan megmutatta, mire kell a legjobban figyelni az elkövetkező hetek edzésmunkájában.

A DVTK Jegesmedvék ellen játszott mérkőzésekről a vezetőedző, Dorogi Máté nyilatkozott:
Augusztus huszonkilencedikén és harmincadikán játszottunk Miskolc ellen egy felkészülési mérkőzést. Az új szabályok szerint játszottunk, ami azt jelentette, hogy az első két harmadban szűkített pályán folyt a játék egy-egy harmadban, a harmadik játékrészben viszont már egész pályán ment a meccs. Látszott, hogy még van hová fejlődnünk. Miskolc erősebb volt, sokszor ők irányították a játékot. Nekünk pedig javulnunk kell a korcsolyatechnikában, a botkezelésben, a helyzetkihasználásban, mindig tartsuk fenn a fejünket játék közben, és javítsunk a passzjátékunkon is. Összességében értékes tapasztalat volt ez a két nap. Láttuk, hogy miben kell fejlődnünk, és ha ezekre a részletekre ráteszünk edzésmunkát, biztosan kiegyensúlyozottabbak és határozottabbak leszünk a következő mérkőzéseken. Bár a játék képe most nem nekünk kedvezett, az ilyen mérkőzések mutatják meg igazán, hol tartunk. A hibákból lehet a legtöbbet tanulni, és most pontosan tudjuk, mire érdemes fókuszálnunk legközelebb.

2026. augusztus 29., Miskolci Jégcsarnok
2026. augusztus 30., Debreceni Jégcsarnok
U12 felkészülési mérkőzés