Tizenhárom szezon után irány Finnország – interjú Okos Csanáddal

Tizenhárom Debrecenben töltött szezon után új kihívás vár a DEAC Jégkorong Akadémia Andersen Liga-csapatának vezetőedzőjére, aki Finnországban folytatja pályafutását. Három játékosként és tíz edzőként eltöltött év alatt meghatározó szereplőjévé vált a klub életének, most pedig egy nemzetközi szakmai lehetőség kedvéért búcsúzik a cívisvárostól. Visszatekintett a Debrecenben töltött évekre, beszélt a legemlékezetesebb pillanatokról, a játékosok fejlődéséről, a legnagyobb kihívásokról, valamint arról is, milyen célokkal vág neki a finnországi kalandnak.

Milyen érzésekkel hoztad meg a döntést, hogy elhagyod a DEAC Jégkorong Akadémiát?
Összesen 13 szezon után búcsúzom Debrecenből, amiből 3 játékos és 10 edzői évad határozta meg a mindennapjaimat. 
A döntésemet elsősorban motiváció és a megújulás iránti vágy vezérelte. Ugyanakkor a hátam mögött hagyott évek, a megszokott rutinszerű hétköznapokból való kilépés, a nemzetközi szintérre való átállás időnként hozott nehezebb pillanatokat. Ennek ellenére egy percig sem bántam meg döntésemet. 

Mire vagy a legbüszkébb abból az időszakból, amit Debrecenben töltöttél?
Minden évadnak megvannak a büszkeséggel teli pillanatai és a kudarc megélésének lehetőségei, de úgy érzem az utóbbi 3 évadot élveztem a legjobban. 
Az U20-as Osztrák bajnokság, az Andersen Liga és az Európai Egyetemi bajnokság kiélezett mezőnye vezetőedzőként és emberként is komoly kihívások elé állított, amelyek megoldása pozitív energiával és inspirációval szolgált. Ebben a periódusban sikerült átadni a csapatnak a lehető leghatékonyabban a mindennapi edzések és mérkőzéseik elvárásait, és úgy érzem, egy mélyebb, őszintébb és kiegyensúlyozottabb kapcsolat is kialakult a játékosokkal és az edzői stábbal. Ez számomra különösen értékes.

Milyen emlékeket viszel magaddal a játékosokról, a stábtagokról és a klubról?
Minden olyan emléket felpakolok bőröndömbe, amit csak fel tudok idézni, a legnehezebb pillanatoktól a legszebb történésig. Mindez formálta a személyiségemet és nagyban hozzájárult az edzői karrierem alakuláshoz. 

A játékosokkal való mindennapos közösségi lét sokat jelentett számomra. Intelligens, jó humorú és emberséges játékosokkal dolgozhattam éveken keresztül. A stábtagok tanácsai, támogatása, kritikus és figyelemfelkeltő megjegyzései több esetben felnyitották a szemem. Hálás vagyok ezért, mert ritka, amikor valaki önös érdek nélkül jó szándékkal ad visszajelzést. 

Mi volt a legnagyobb kihívás, amivel vezetőedzőként szembe kellett nézned Debrecenben?
A legnagyobb kihívások közé tartozik az elképzelések életre keltése. Az ember fejében rengeteg jó gondolat és szakmai elképzelés születik, ezek megvalósítása azonban már egy következő lépés. Edzőként első lépés az, ha tudod, hogy mit szeretnél látni a pályán, de azt is meg kell találnod, hogyan tudod ezt a játékosok és stábtagok számára érthetően átadni, majd a mindennapi munkában következetesen megvalósítani úgy, hogy a lehető legtöbben érezzék értékességüket a csapatban. Számomra ez volt az egyik legnagyobb és egyben legizgalmasabb kihívás Debrecenben. Megtalálni azokat a módszereket, amelyekkel az elképzelésekből működőképes dolgokat lehet megvalósítani. 

Az Andersen Ligában töltött idő alatt milyen fejlődést láttál a csapaton és a játékosokon?
A legnagyobb fejlődést a közösségben való alázatos részvételben láttam. Úgy érzem, idővel mindenki elfogadta a saját szerepét a csapatban, és megértette, hogy ebben a helyzetben csak egymásra támaszkodva lehet előrelépni.

Ez új helyzet volt mindenki számára, hiszen az Andersen Liga és a nemzetközi egyetemi bajnokság párhuzamos szerepeltetése korábban nem volt része a mindennapjainknak. Az is nyílt titok volt, hogy ebben a fiatal csapatban nagyon különböző motivációk és célok találkoztak. Többen már érezték, hogy a gyerekkoruk óta dédelgetett profi karrierük lezárulóban van, ami természetesen bizonytalanságot okozhatott, és ez a fizikai, valamint a mentális teljesítményre is hatással volt.
Az ilyen átmeneti időszak mindig nehéz. Igyekeztünk ezt figyelembe véve irányítani a csapatot, reális, de egyben motiváló célokat kitűzni. Mert végső soron mindenki győzni akar, még akkor is, ha közben keresi a következő lépést az életében.

Sokan ebben az időszakban csalódottnak vagy elveszettnek érezhetik magukat, pedig ezek a játékosok a magyar jégkorongkultúra hosszú távú építésének fontos alapkövei lehetnek. Fontos, hogy a jégkorong közössége később is meghatározó, pozitív emlékként maradjon meg bennük. Nem kell valakinek kimagasló szinten jégkorongoznia ahhoz, hogy később átlagon felüli vezetői képességgel, pedagógiai érzékkel vagy kiemelkedő munkamorállal rendelkezzen, stb. Belőlük később klubvezetők, edzők, bírók vagy a magyar jégkorongért más szerepkörben dolgozó szakemberek válhatnak. Ehhez azonban időben észre kell venni bennük ezeket az értékeket, és lehetőséget kell adni nekik arra, hogy a sportágon belül megtalálják a helyüket.

Mit jelent számodra, hogy a következő állomás Finnország lesz? Mi motivált a váltásban?
Finnország oktatási rendszere és jégkorongkultúrája is világszinten elismert. Számomra elsősorban az jelent motivációt, hogy a már megszerzett tudásomat tovább bővíthessem, új szemléletet ismerjek meg, magasabb szintű kihívásokkal találkozzak, és nemzetközi tapasztalatot szerezzek.

Egy alig több, mint ötmilliós országról beszélünk, amelynek férfi jégkorong-válogatottja az idei szezonban olimpiai bronzérmet, majd világbajnoki aranyérmet szerzett. Szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen közegben tanulhatok tovább, és innen vághatok neki az új lehetőségeknek.

Mit üzennél a DEAC szurkolóinak, a játékosoknak és mindazoknak, akikkel együtt dolgoztál az elmúlt években?
Mindenkinek kitartást, türelmet és rugalmasságot kívánok ahhoz, hogy megtalálja leghatékonyabb helyét és a szerepét ebben a kis jégkorongközösségben. Bárhogyan is alakult a kapcsolatunk, mindenkinek őszintén sok sikert és jó egészséget kívánok.

El tudod képzelni, hogy egyszer még visszatérj Debrecenbe vagy a magyar jégkorongba?
Természetesen igen. Erdélyi magyarként a magyar jégkorong sokat adott nekem. Kilencéves korom óta a jégpályák mindennapos aktív látogatója vagyok. Azért tanulok és gyűjtök tapasztalatot, hogy minél jobb szakemberré és emberré váljak, és ezáltal a jövőben minél hasznosabb tagja lehessek annak a közegnek, ahol szükség lesz rám.