Szombaton, ismételten a Lehel HC otthonában került sor a visszavágóra. Ez a mérkőzés már jóval szorosabb, kiegyenlítettebb volt, mint a pénteki, azonban a győzelem sajnos nem jött össze, ugyanis hosszabbításban nyert a hazai csapat. Ezzel pedig véget ért a DEAC JA első szezonja az Andersen Ligában, ami egy igazán hosszú és aktív alapszakasz előzött meg.
A Lehel ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Okos Csanád nyilatkozott:
“Sokkal élesebbek, strukturáltabbak és bátrabbak voltunk, mint előző nap. Minden erőnket mozgósítottunk és töretlenül mentünk előre a győzelem megszerzése érdekében. Igazi kemény, izgalmas és fordulatos párharcot játszottunk. Természetesen sportemberekként csalódottak vagyunk, hogy nem jutottunk tovább viszont azt gondolom, hiányérzet nélkül utazunk haza. Úgy érzem azt a fajta csapategységet, elhivatottságot és alázatot a győzelem iránt, ami bennünk van, sikerült előhívni. A jászberényi csapat hatékonysága az eredményjelzőn megmutatkozott. A két csapat fej-fej melletti összecsapásokat játszott, ami életre szóló élményekkel gazdagított minket is. További sok sikert kívánunk nekik a továbbiakban!”
A DEAC JA pontszerzői: Máthé Miklós (2G), Révész Levente (1G), Kovács Alpár (1A), Méhes Gábor (1A), Sárközi Gergő Roland (1A) és Tóth Benedek (1A)
2026. március 14., Jászberényi Jégcsarnok
Andersen Liga negyeddöntő
Lehel HC - DEAC JA, 4-3 OT (1:0, 1:2, 1:1, 1:0)
A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»