Női csapatunk vasárnap Dunaújvárosban, az Angels ellen zárta a hétvégét, és egyben az alapszakaszt is. A DHK a tabella második helyén fejezte be a szezont 9 megnyert mérkőzéssel. Hamarosan pedig számukra is kezdetét veszi a rájátszás, ahol tovább bizonyíthatnak.
Az Angels ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Dancsfalvi Norbert nyilatkozkozott:
„Győzelemmel zártuk az alapszakaszt, gratulálok a lányoknak! Végig az ellenfél harmadában tartottuk a játékot, jól indult a mérkőzés, de nem jött ki a két gárda közötti külömbség a gólokat tekintve. Két gólt nem adtak meg, és azt kell mondjam, nem tudtuk jól kihasználni a lehetőségeink. A kapott gól egy felszabadító kiütésből történt, egy gyönyörű, védhetetlen lövéssel, de igazából talán 3 kapura érkező lövést kaptunk. Ennél lényegesen több kell, ha bajnoki érmet szeretnénk nyerni, de ne rohanjunk, hiszen az elődöntő is felér egy döntővel. Nagyon erős lesz az ellenfél. Úgyhogy akik adósok a jó játékkal, eljött az idő teljesíteni!”
A DHK pontszerzői: Kmeczó Krisztina (1G), Sipos Virág Réka (1G), Varga Léna (1G), Győri Natasa Mária (1A), Lalik Réka (1A) és Salamon Bodza (1A)
2026. március 01., Dunaújvárosi Jégcsarnok
NU25 magyar bajnokság
Angels - DHK, 1-3 (0:2, 1:1, 0:0)
A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»