ÜDVÖZLÜNK HONLAPUNKON!

4031 Debrecen, Derék utca 33.

+36 70 374 1647

info@debrecenihoki.hu

AL | Magabiztos siker Zalaegerszegen

Közzétéve: 2026-02-01

Cimkék:  AL

Az Andersen Liga 16. fordulójában a Zalaegerszegi Titánok ellen mérkőzött meg akadémiánk. Ugyan az első harmadban a hazai csapat tett szert a vezetésre, azonban ezt követően nem tudtak válaszolni a debreceniek lőtt hét góljára. A DEAC JA jelenleg a tabella hatodik helyén áll, következő héten pedig hosszabb kihagyást után újra hazai pályán játszanak a DAB-ASP ellen.

A Titánok ellen játszott mérkőzésről a vezetőedző, Okos Csanád nyilatkozott:
"Úgy gondolom, hogy a mérkőzés során karaktert és alázatot mutattunk. Felelősségteljesen játszottunk koronggal és korong nélkül egyaránt. Önzetlen, kreatív megoldásokat választottunk,  védekezésben pedig szervezetten dolgoztunk. Örülünk a hét szerzett gólnak, hisz ez hozzáadott és növelte az önbizalmunkat, amit a januári mérkőzéseken kevesebb részünk volt."

A DEAC JA pontszerzői: Révész Levente (1G, 2A), Domán Péter (1G, 1A), Lifshits Savelii (1G, 1A), Naskou Ryhor (1G, 1A), Novikov Timofei (2A), Tofán Tamás Zoltán (2A), Görbe Balázs (1G), Méhes Gábor (1G), Tóth Zoltán (1G), Máthé Miklós (1A), Tóth Benedek (1A) és Váraljai Bence (1A)

2026. január 31., Zalaegerszegi Jégcsarnok
Andersen Liga alapszakasz
Egerszegi Titánok – DEAC JA, 1-7 (1:0, 0:4, 0:3)

A mérkőzés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el»